Ha Isten a kezébe vesz...

Szeretném elmondani azt, hogy mit is éltem át az utóbbi időben. Imádkozom, hogy legyen áldás a számodra is, amint olvasod, és ha megtapasztalod te is, akkor érteni fogod, hogy milyen HATALMAS ISTENÜNK van.
Elég nehezen indult ősszel a tanévünk. Sok próba és nehézség után mégis csak elkezdhettük az ovit. De ezzel nem oldódott meg minden gond. Mert én kolléganő nélkül találtam magam hamarosan, még jelenleg is úgy vagyok, de hiszem, hogy mostmár igazán napok kérdése csak, hogy megoldódik ez. Nehéz napok elé néztem. Sokan közületek ismertek közelebbről, és tudjátok, hogy az az elvem, hogy a békesség érdekében inkább hallgatok, és vállalom a + dolgokat. Isten mindig bizonyított ilyen esetekben mellettem. De azért nem olyan tökéletes a dolog, mint ahogy kinéz, mert ember vagyok és kísérthető. Ha nem is nyilvánosan, de magamban sokszor zúgolódtam. Karácsony előtt éreztem úgy igazán, hogy erőm feletti dolgokat kell elvégeznem. Már nem dühösen, nem lázadva, mint inkább tele fájdalommal, álltam Isten elé és mondta, hogy úgy érzem életem több területén is egyedül hagyott. Mert nem csak az ovis dolgok voltak, hanem még ezen kívül két területe az életemnek válságba került. Összetörve és fájdalmakkal tele átvészeltem az ünnepeket. Nem akartam úgy kezdeni az új évet, de megoldásokat sehol nem láttam. De tudtam, hogy egyet tehetek, hogy abszolut mindent átadok Istennek, vigye Ő a keresztemet, mert én nem birom már. Így összetörve jöttem hozzá, és mondtam el, hogy könyörüljön rajtam, mert így, céltalannak és értelmetlennek látom az életemet. Szilveszter este volt még egy családi konfliktus, ami teljesen lesúlytott.
"Miért kell ilyen dolgokat átélnem? Én nem tehetek ezekről, mégis én is szenvedek miattuk. Nem birom így tovább." - ezekkel a szavakkal kiáltottam Istenhez, és közben úgy éreztem, hogy a szívem is meghasad. És kínzott annak a tudatnak a fájdalma is, hogy apu nincs megtérve. Fájt már igazán úgy valakinek a megtéretlen állapota, hogy azt mondd, hogy bármit megtennél érte, csak hogy megtérjen? Hányszor mondtam már Istennek azt, hogy én az életemről is kész vagyok lemondani, ha ezzel apu megtérne. Tudod milyen ilyen kínok között vergődni? Ha igen, imádkozom érted, hogy Isten erősítsen, és adjon erőt, de ha nem éltél ilyet át, akkor adj hálát érte.
Már karácsony előtt volt egy elhatározás bennem, hogy komolyabban imádkozom és bőjtölök az életemben változásért, családomért, és azért is, hogy hova tovább Váradról, és azért is, hogy kivel kell továbbmennem. Bár sokan csak szűk körben vagy egyáltalán nem beszéltek erről, de tudom, hogy ha nem is állandóan, de idővel ez a kérdés, hogy kivel tovább, megfordul bennetek. Úgy vélem, hogy ez természetes és egészséges dolog. Mert igazán nem mindegy, hogy kivárod az Isten szerinti legjobbat, vagy nem. Nekem nem mindegy.
Minél inkább vágytam Istenből többre, úgy jött az ördög is a támadásaival. Eszembe jutott, hogy Jézus is, amikor 40 napik bőjtölt és imádkozott, akkor jött a Sátán a kemény kísértésekkel. Mindez tudatosult bennem, és az is, amit Szűcs Sanyi mondott az egyik tanításában, hogy ha fiú vagy, élj is fiúként, s hogy sok múlik az én hozzáállásomtól.
Új év van. Új elhatározással és új erővel élek napról-napra. Nem vagyok mentes a kísértésektől most sem, de nekem olyan jó Isten közelsége. Enyhítette fájdalmaimat, gyógyította sebeimet, és ma már a múltamból sokmindent másképp látok. Nem könyvelem el kudarcnak a múltban történteket, hanem megértettem, hogy mit miért kellett Istennek megengednie az életemben.
Minden reggel elkérem Istentől az aznapra szükséges erőt, és kérem, hogy nyissa ki a szemem, hogy meglássam az apró csodákat, és azokat a dolgokat amik örmömet okoznak, és mosolyt csalnak az arcomra. És sok ilyet tapasztaltam az elmúlt hetekben. A gyermekeken keresztül Isten sok örömet ad, sok szeretetet. És én szeretem Az URat! Úgy, hogy örülök a mai napnak, szeretem azokat akiket mellém adott, és áldás akarok lenni számukra, mert én is áldott vagyok. Isten sokat adott nekem. Nem hallgatok róla, még akkor sem, ha ennek holnap meg lesz a próbája.
Neked is sokat ad(na). Látod azokat a dolgokat? Értékeled? Örülsz nekik? Látod magadban az értéket? Én értékellek téged, és szeretném, hogy erős légy az Úrban, és boldog Vele. A barátságod kincs a számomra és érték. Köszönöm, hogy vagy nekem.
Lehet ismered a lentebb található mesét, ha igen, akkor is legyen bátorítás.
Még egy igerész, ami a héten sokat mondott nekem: Fil.4:4-7!!!

Értékes vagy...

Max Lucado: Értékes vagy

A foltmanók kicsi, fából készült emberkék voltak. Mindannyian Éli fafaragómester keze alól kerültek ki. A mester műhelye messze fent a hegyen állt, ahonnan szép kilátás nyílt a foltmanók kicsiny falujára. Mindegyik manó másmilyen volt. Egyiknek nagy volt az orra, a másiknak a szája. Némelyek magasak voltak, mások pedig alacsonyak. Egyesek kalapot hordtak, míg mások kabátot viseltek. Két dolog azonban közös volt bennük: ugyanaz a fafaragó készítette õket, és ugyanabban a faluban laktak. A foltmanók egész életükben minden áldott nap matricákat osztogattak egymásnak. Minden manónak volt egy doboza tele arany csillag matricákkal, és egy másik doboza tele szürke pontokkal. Naphosszat a falut járták és mást sem csináltak, mint csillagokat vagy pontokat ragasztgattak egymásra. A csinosak és jóvágásúak, akik szépen csiszoltak és fényesre festettek voltak, mindig csillagot kaptak. De akik érdes fából készültek, vagy már pattogott róluk a festék, azok bizony csak szürke pontra számíthattak. A tehetségesek is csillagot kaptak. Némelyikük könnyedén a feje fölé emelt hatalmas fa rudakat vagy átugrott magas dobozok fölött. Mások bonyolult szavakat használtak vagy gyönyörű dalokat énekeltek. Őket mindenki elárasztotta csillaggal. Némely foltmanónak egész testét csillagok borították! Persze mindig nagyon jól érezték magukat, mikor csillagot kaptak. Így aztán újabb és újabb dolgokat találtak ki, hogy ismét kiérdemeljék a csillagot.

Mások viszont nem voltak olyan ügyesek. Nekik mindig csak szürke pont jutott. Pancsinelló is ilyen foltmanó volt. Próbált magasra ugrani, de mindig csak nagyot esett. Erre persze rögtön köréje gyűltek néhányan, hogy ráragasszanak egy-egy szürke pontot.Néha eséskor megkarcolta a testét. Ilyenkor újabb pontokkal halmozták el. Aztán, ha megpróbálta kimagyarázni az esetet, biztos valamit bután fogalmazott meg, amiért persze még több pontot ragasztottak rá. Egy idõ után olyan sok szürke pont lett rajta, hogy már az utcára sem mert kimenni. Félt, hogy valamit megint elügyetlenkedik, például elfelejt sapkát húzni, vagy belelép egy tócsába, és ezzel még több rossz pontot szerez. Sõt, néha már minden ok nélkül is ráragasztottak egy-egy szürke pontot, pusztán azért, mert látták, már úgyis olyan sok van rajta. "Sok szürke pontot érdemel – mondogatták egymásnak. - Õ aztán tényleg nem jó foltmanó!" Egy idõ után maga Pancsinelló is elhitte ezt. "Nem vagyok jó foltmanó" - gondolta.

Amikor nagy ritkán kiment az utcára, csak olyan manókkal lófrált, akiken szintén sok szürke pont volt. Köztük jobban érezte magát. Egy nap találkozott egy olyan manóval, aki egészen más volt, mint a többi. Nem volt rajta sem csillag sem pont. Egyszerűen foltmanó volt. Lúciának hívták. Nem mintha az emberek nem ragasztottak volna rá matricákat - csak azok egyszerűen nem maradtak meg rajta! Némely manó emiatt felnézett rá, és ragasztott rá egy csillagot. De a csillag leesett! Mások lenézték, mert nem volt egy csillaga sem, és raktak rá egy szürke pontot. Ám az is leesett!

"Én is ilyen akarok lenni!- gondolta Pancsinelló. -Nem akarom, hogy mások jeleket rakjanak rám!" Megkérdezte a matrica nélküli famanót, hogyan lehetséges, hogy neki nincs egyetlen matricája sem. "Ó, nem nagy ügy! - válaszolta Lúcia. - Egyszerűen csak minden nap meglátogatom Élit." "Élit?"

"Igen, Élit a fafaragót. Jót ücsörgök a műhelyében." "De miért?" "Majd megtudod! Menj el hozzá, fel a hegyre!" Ezzel a matrica nélküli manó megfordult és elment. "Szerinted egyáltalán szóba áll majd velem?" - kiáltott utána Pancsinelló. De Lúcia ezt már nem hallotta meg. Így aztán Pancsinelló hazament. Leült az ablak elé és nézte, hogyan rohangálnak ide-oda a manók csillagokat és szürke pontokat osztogatva egymásnak. "Ez így nincs rendjén" - suttogta, és elhatározta, hogy elmegy Élihez. Felkapaszkodott a hegytetõre vezetõ keskeny ösvényen, és belépett a nagy műhelybe. Szeme-szája elállt a csodálkozástól az óriási bútorok láttán. A hokedli a feje búbjáig ért. Lábujjhegyre kellett állnia, hogy rálásson a munkapadra. A kalapács nyele olyan hosszú volt, mint az õ karja. Pancsinelló nyelt egy nagyot, és elindult kifelé. Ekkor meghallotta a nevét. "Pancsinelló!" - hallatszott egy mély, erõs hang. Pancsinelló megállt. "Pancsinelló! Örülök, hogy látlak! Gyere közelebb, hadd nézlek meg! "Pancsinelló lassan megfordult és ránézett a nagydarab, szakállas mesterre. "Te tudod a nevemet?" - kérdezte a kis manó. "Persze, hogy tudom! Én alkottalak!" Éli lehajolt, felemelte és maga mellé ültette a padra. "Hm" - szólalt meg a mester elgondolkozva, miközben a szürke pontokat nézte. " Úgy látom, gyűjtöttél néhány rosszpontot!" "Nem akartam, Éli! Tényleg nagyon próbáltam jó lenni!"

"Gyermekem, elõttem nem kell védekezned, én nem foglalkozom azzal, mit gondolnak rólad a foltmanók.""Tényleg?" "Tényleg. És neked sem kellene. Hát kik õk, hogy jó vagy rossz pontokat osztogassanak? Ők is ugyanolyan foltmanók, mint te. Amit õk gondolnak, az semmit sem számít, Pancsinelló. Csak az számít, amit én gondolok. És szerintem te nagyon értékes manó vagy!" Pancsinelló felnevetett. "Én értékes?! Ugyan mitõl? Nem tudok gyorsan járni. Nem tudok magasra ugrani. A festék repedezik rajtam. Mit számítok én neked?

"Éli Pancsinellóra nézett, rátette a kezét a kis favállakra, majd nagyon lassan így szólt: "Az enyém vagy! Ezért vagy értékes nekem." Pancsinellóra még soha senki nem nézett így - különösen nem az, aki alkotta õt. Nem is tudta, mit mondjon. "Minden nap vártam, hogy eljössz!" - folytatta Éli."Azért jöttem el, mert találkoztam valakivel, akin nem voltak matricák"- mondta Pancsinelló

"Tudom. Mesélt rólad." "Rajta miért nem tapadnak meg a matricák?"

A fafaragó nagyon kedvesen beszélt: "Azért, mert elhatározta, hogy neki fontosabb, amit én gondolok róla, mint az, amit mások. A matricák csak akkor ragadnak rád, ha hagyod."

"Micsoda?" "A matricák csak akkor ragadnak rád, ha fontosak neked. Minél jobban bízol az én szeretetemben, annál kevésbé aggódsz a matricák miatt. Érted?"

"Hát, még nem nagyon..."

Éli elmosolyodott. "Idõvel majd megérted. Most még tele vagy szürke pontokkal. Egyelõre elég, ha minden nap eljössz hozzám, hogy emlékeztethesselek rá, mennyire fontos vagy nekem."

Éli letette Pancsinellót a földre.

"Ne felejtsd el - mondta, miközben a foltmanó elindult az ajtó felé -, hogy nagyon értékes vagy, mert én alkottalak! És én sohasem hibázom!" Pancsinelló nem állt meg, de magában ezt gondolta: "Azt hiszem, komolyan mondja! "
És miközben ezt gondolta, már le is gurult róla egy szürke pont.

Magamhoz - Pilinszky

Bátran viseld magányodat,
én számon tartlak téged,
ne hagyd a sorsod csillagokra,
benned érjen a végzet.

Vállad két éber sarka közt
ha sisteregve átcsap,
tudom, több vagy mindannyiunknál,
benned vakít a bánat.

Légy hát, akár az állatok,
oly nyersen szép és tiszta,
bátran figyelj, mint ők figyelnek
kegyetlen titkaikra.

S egy éjjel, magad sem tudod,
mint égig érő ének,
feljönnek benned napjaid,
a halhatatlan évek:

az este nem lel senki rád,
az este sírva, késve
hiába járják pitvarod:
csak én látlak. Vagy én se.

Saved by grace

If you could see what I once I was,
If you could go with me
Back to where I started from,
Then I know you would see
A miracle of love that took me
In it’s sweet embrace
And made me what I am today:
Just an old sinner saved by grace.

I’m just a sinner saved by grace.
When I stood condemned to death,
He took my place.
Now I live and breathe in freedom
With each breath of life I take.
Loved and forgiven, back with the living,
I’m just a sinner saved by grace.

How colud I boast of anything
I’ve ever seen or done?
How could I dare to claim as mine
The victories God has won?
Where would I be had God not
Brought me gently to this place?
I’m here to say I’m nothing but
A sinner saved by grace.

I’m just a sinner saved by grace.
When I stood condemned to death,
He took my place.
Now I grow and breathe in freedom
With each breath of life I take.
I’m loved and forgiven, back with the living,
I’m just a sinner saved by grace.

Should you go first...

Should you go first and I remain
To walk the road alone,
I’ll live in memory’s garden, dear,
With the happy days we’ve known.

In spring, I’ll watch for roses red
When fades the lilac blue.
And in early fall when brown leaves call,
I’ll catch a glimpse of you.

Should you go first and I remain
To finish with this scroll,
No lengthening shadows shall creep in
To make this life seem droll.

We’ve know so much of happiness,
And we’ve had our cup of joy.
But memory is one gift of God
That death cannot destroy.

Should you go first and I remain
For battles to be fought,
Each thing you’ve touched along the way
Will be a hallowed spot.

I’ll hear your voice, and I’ll see your smile,
And though blindly I may grope,
The memory of your heling hand
Will buoy me on with hope.

Should you go first and I remain,
One thing I’d have you do:
Walk slowly down that long, long path,
For soon i’ll follow you.

And I’ll want to know each step you take
That I may walk the same,
For someday, down that lonely road,
You’ll hear me call your name.

Ő MÉG AKKOR IS IDŐBEN VAN...

Ugye milyen nehéz, amikor Isten hallgat, amikor elrejti arcát előlünk. Ezt tapasztaltam az utóbbi időben, és életem során már többször is. Kerestem, hogy mi az, amit elkövettem, ami miatt hallgat. A napokban megértettem valamit. Amikor Isten hallgat nem mindig a bűn az oka. Sokszor Isten a hallgatása által próbálja ki a hitünket. Emlékezz csak Jób esetére, Dávid hányszor könyörgött Istenhez, hogy miért rejtette el orcáját előle. És, igen! Isten nem hagy el, többször is ígérte. Olyan ígéretet viszont soha nem tett, hogy mindig érezni fogjuk jelenlétét. Sőt, még el is ismeri, hogy időnként elrejti orcáját előlünk. Amikor úgy érezzük, Isten magunkra hagyott bennünket, s mi mégis, érzéseink ellenére is bízunk benne - nos, ilyenkor imádjuk Őt a lehető legmélyebben.
Bátorítást jelentett számomra a lenti ének is. Sokszor mondtam már én is Istennek, "ha itt lettél volna...de én nem érzem, hogy itt lennél..." és ehhez hasonlókat. És néha jogosnak tünik, hogy ezt mondjam. De amikor meglátom Isten tervét, akkor azt mondom, "Igen, Neked volt igazad!"
Mert "amikor Ő négy napot késik, és minden remény oda van,
Uram, nem értem miért váratsz olyan sokat,
De az Ő útja Isten útja, nem a tied sem az enyém,
Még ha négy napot késik is, Ő még akkor is időben van..."
Ő MÉG AKKOR IS IDŐBEN VAN...

Four days late...

The news came to Jesus „please come fast.
Lazarus is sick and without Your help he will not last.”
Mary and Martha watched their brother die
They waited for Jesus- He did not come.
And they wondered why.

The death watch was over; buried four days.
Somebody said „He'll soon be hereThe Lord's on His way.”
Martha ran to Him and then she cried
"Lord if You had been here- You could have healed him.
He'd still be alive.

But You're four days late, and all hope is gone.
Lord, we don't understand why You've waited so long."
But His way is God's way,not yours or mine.
And isn't it great? When He's four days late,
He's still on time!

Jesus said, "Martha, show Me the grave."
But she said, "Lord You don't understand-
He's been there four days!"
The grave stone was rolled back.
Then Jesus cried, "Lazarus! Come forth!"
Then somebody said, "He's ALIVE! He's ALIVE!"

You may be fighting a battle of fear
You've cried to the Lord "I need You now!"
But He has not appeared.
Friend don't be discouraged’cause He's still the same.
He'll soon be here, He'll roll back the stone,
And He'll call out your name!

When He's four days late and all hope is gone,
Lord, we don't understand why You've waited so long.
But His way is God's way, not yours or mine.
And isn't it great? When He's four days late,
He's still on time!

My God it's great!
When He's four days late,
He's still on time!!!

A törött cserépedény

Kínában egy vízhordozónak volt két nagy cserépedénye. Annak a botnak egy-egy végén lógtak, amit a nyakában hordott. Az egyik edényen volt egy repedés, míg a másik tökéletes volt és mindig egy teljes adag vizet szállított. A pataktól a házig tartó hosszú séta végén a megrepedt edény már csak félig volt vízzel.
Két teljes évig ez így ment. Minden nap a vízhordozó már csak másfél edény vizet szállított vissza a házba. Természetesen a tökéletes edény büszke volt a teljesítményére, hisz tökéletesen csinálta. De a szegény törött cserép szégyellte a tökéletlenségét, és nyomorultnak érezte magát, hogy csak fele annyit tudott teljesíteni... A két év keserűség után egyik nap megszólította a vízhordozót a pataknál.
- Szégyellem magam, mert a víz szivárog egész úton hazafelé.
A vízhordozó így válaszolt a cserépnek:
- Észrevetted, hogy a virágok az ösvényen csak a te oldaladon teremnek, s nem a másik cserép oldalán? Ez azért van így, mert én mindig tudtam a hibádról, és virágmagot szórtam az ösvénynek ennek az oldalára. Minden nap te locsoltad őket, amíg visszasétáltunk. Két éve leszedem ezeket a gyönyörű virágokat, hogy az asztalt díszítsem velük. Ha nem lennél olyan, amilyen vagy, akkor ez a gyönyörűség nem ragyogná be a házamat.

Tanulság:
Mindannyiunknak megvan a saját különleges hibája. Mi mindannyian törött cserépedények vagyunk. De ezek a törések és hibák, amik mindannyiunkban megvannak, teszik az életünket olyan nagyon érdekessé és értékessé. Csak el kell fogadnunk mindenkit olyannak, amilyen, s a jót meglátni másokban.

A papírsárkány...

Ha egy papírsárkány beszélni tudna, valószínűleg ezt mondaná: „Nézd, milyen magasra tudok repülni, annak ellenére, hogy a zsineg visszatart. E nélkül eltűnnék az égben.” Valójában mi történne a papírsárkánnyal, ha elengednék? Néhány lebbenés után lezuhanna, és repülését egy közeli fa ágai között fejezné be. Mit mondana akkor? „Most már látom, amiről úgy gondoltam, hogy lefele húz, az volt, ami valójában fenntartott”. Bizonyos vagyok benne, hogy te is úgy gondolod néha, hogy a próbák lefele húznak. De ha Isten megszüntetné azokat, a kapcsolatod Vele, ugyanolyan szabadesést mutatna, mint a sárkánynál. Ne feledd, tehát, hogy próbáink arra valók, hogy segítsenek mind feljebb és feljebb repülni, közelebb az Úrhoz.

Volt egy álmom...

Volt egy álmom tegnap éjjel. Tudom, hogy sokan azt mondják, hogy az álmoknak nem kell túl nagy jelentőséget tulajdonítani. Nekem viszont már sok álmom beteljesült úgy, ahogy azt megálmodtam. Érdekes álmom volt. Eljött az elragadtatás. Nem akarok az álmom részleteibe bocsátkozni, mert nem ez a lényeg, és amúgy is az álmok mindig emberi elképzelésre alapszanak. Maga a tény az, ami fontos. Jó volt álmomban azt tapasztalni, hogy engem is magával vitt az Úr. Nem foglalkoztam ezzel a témával mostanában, ezért nem értem, hogy miért álmodtam ezt. El is feledkeztem az álomról. Majd csak tegnap délután jutott eszembe, amikor hallgattam a prédikációt. Az ige hasogatott és az elevenre tappintott, bár semmi köze nem volt az elragadtatáshoz. Eszembe jutott mégis az álmom. Valamint egy ének, amit a sószóróban szerettem meg:
„Ez a föld nem az én hazám,
Vándor vagyok itt, átutazó csupán.
Ez a föld nem adhat otthont nekem,
Oda fel vágyom én, hol Jézus vár engemet.

Ott fent vár egy gyönyörű szép lakás,
Egy hófehér ruha és díszes korona.
Oda vágyik a szívem, oda vágyik már,
Mindennap felnézek, hogy Jézus jön-e már?

Amikor a lelkem hazatér,
Megnyugszik végre, hogy a földi harc véget ér.
Mindenkor Jézussal leszek majd,
Őtőle ott a bűn többé el nem szakíthat.”

Ez az ének volt az, ami megnyugtatott tegnap. Ma délelőtta, mikor elővettem az áhitatot, hogy olvassam el az igéket, a tekintetem a tegnap reggeli igékre esett, amit nem olvastam el, mert gyülibe mentem. Ma elolvastam. Meglepődtem. Leirom az igéket.
“…számukra várost készített” Zsid. 11:16
“És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ott legyetek ti is.” Jn. 14:3
“el nem múló, szeplőtelen és hervadhatatlan örökségre, amely a mennyben van fenntartva számotokra.” 1Pt. 1:4
“Mert nincsen itt maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük.” Zsid.13:14
“Ez a Jézus, aki felvitetett tőletek a mennybe, úgy jön el, ahogyan láttátok őt felmenni a mennybe." ApCsel. 1:11
“Legyetek tehát türelemmel, testvéreim, az Úr eljöveteléig. Íme, a földművelő várja a föld drága gyümölcsét, és türelmesen várja, amíg az korai és késői esőt kap. Legyetek tehát ti is türelemmel, és erősítsétek meg a szíveteket, mert az Úr eljövetele közel van.” Jakab 5:7-8
“Mert még "egy igen-igen kevés idő, és aki eljövendő, eljön, és nem késik.” Zsid.10:37
“…azután mi, akik élünk, és megmaradunk, velük együtt elragadtatunk felhőkön az Úr fogadására a levegőbe, és így mindenkor az Úrral leszünk. Vigasztaljátok tehát egymást ezekkel az igékkel.” 1Tessz.4:17-18
Engem ez motivál arra, hogy minden percben kész legyek. Mert Völegényem érkezése közel van. Nem tudom, hogy eljön értem vagy én megyek hozzá, de találkozom vele, és ez a tudat éltet.