kedd, március 23, 2010

Hogyan építs erős csapatot? (3)

„Boldog az az ember, aki… értelmet kap.” (Példabeszédek 3:13)

Az erős csapat építésének egyik fontos kulcsa az, hogy legyünk nyitottak az új és szokatlan ötletekre. Az egyik legnagyobb veszély az, hogy ahogy egyre idősebb leszel (vagy egyre sikeresebb), a gondolkodásod intézményesül, ami csak egy másik kifejezés arra, hogy megkövül. Ahhoz, hogy sikeres maradj, olyan környezetet kell kialakítanod, ahol az információk és ötletek szabadon áramolhatnak. Ha az embereknek nem engedték volna, hogy új dolgokat próbáljanak ki, akkor még mindig lovon vagy szekéren utaznánk, gyertyafénynél vacsoráznánk, és sokkal korábban meghalnánk megelőzhető betegségekben. Azt mondják, hogy a tudás minden öt-tíz évben megduplázódik. Ebből látszik, hogy mennyi mindent nem tudtunk, amikor azt gondoltuk, hogy mindent tudunk.

„Boldog az az ember, aki megtalálta a bölcsességet, és az az ember, aki értelmet kap.” Tisztelnünk kell mindazt, amit már megtanultunk, azáltal, hogy építünk rá, de soha nem szűnünk meg feltenni a kérdést: „Van jobb módszer is?” A bajnokok nem lazítanak, amikor vezetnek egy versenyben; a célvonal átlépésekor is még gyorsítanak. A verseny tart formában. Szükséged van tehát versenytársakra.

Bono, az ír énekes, valami olyat mondott, amit érdemes megjegyezni: „Rémisztő volna számomra, ha én egyedül szólóznék… körülveszem magam… egy együttessel, a nagyon belevaló gyerekekből és egy olyan feleségből álló családdal, aki mindenkinél okosabb… csak annyira vagy jó, amennyire az érveid azok. Szóval lehet, hogy azért nem oszlott még fel az együttes, mert a tagok megértették ezt: bár én csak az egynegyed része vagyok a U2-nak, több vagyok így, mint ha egyedül lennék valami másnak az egésze.” Salamon ezt így fogalmazta meg: „Vassal formálják a vasat, és egyik ember formálja a másikat” (Példabeszédek 27:17).

Nincsenek megjegyzések: