„Nem mintha… a magunk erejéből volnánk alkalmasak” (2Korinthus 3:5)
Volt már olyan, hogy megfigyeltél valakit, aki kutyát sétáltatott pórázon, és a kutya nem akart oda menni, ahová a gazdája? A gazdi folyton a pórázt rángatta, ide-oda vonszolva a kutyát, és ilyeneket mondogatva: „hagyd abba!” és „gyere vissza ide!”. Sokan így élünk. A „törvény pórázán” vagyunk tartva. Az életünk abból áll, hogy „hagyd abba!”, „gyere ide!”, „ne csináld azt!”. Csak éppen a nyelvezet más: „Olvasd a Bibliád!”, „Imádkozz!”, „Járj gyülekezetbe!”, „Fizess tizedet!”, „Tegyél bizonyságot!” Nos, valóban ezeket kellene tennünk, de Istennek nem az volt a terve, hogy ezeket pórázon rángatva tegyük. Micsoda különbség, ha olyan kutyát látsz, akinek a gazdájával szoros kapcsolata van! Az ilyen kutyának nincs szüksége pórázra a sétához. A gazdája csak kimond egy szót, és a kutya reagál. Nem mintha kutyákhoz hasonlítanánk magunkat, nem, hanem a teljesítményen alapuló kereszténységet hasonlítjuk össze a kapcsolaton alapuló keresztény élettel. Nagy a különbség!
Pál azt írja: „Nem mintha önmagunktól, mintegy a magunk erejéből volnánk alkalmasak, hogy bármit is megítéljünk; ellenkezőleg, a mi alkalmasságunk az Istentől van. Ő tett alkalmassá minket arra, hogy az új szövetség szolgái legyünk, nem betűé, hanem Léleké, mert a betű megöl, a Lélek pedig megelevenít.” Amikor Isten megváltott, a törvényét a szívedbe és az elmédbe véste (Zsidók 10:16). Ez azt jelenti, hogy Ő belülről akar kapcsolatban lenni veled. Nem kellene, hogy szükséged legyen egy külső szabályrendszerre, hogy „helyes irányban tartson”, mert magadévá tetted Isten Igéjét, és szívből vágysz arra, hogy engedelmeskedj Neki és a tetszésére élj.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése