A megpróbáltatás időszaka

Mérlegen az életem

Új év, új kegyelem, új lehetőségek... és még mennyi új... mégsincs új a nap alatt, ahogy a prédikátor mondta. 2008 utolsó napjaiban mérlegre tettem az életem, és sok teher nehezítette a helyzetem. Úgy döntöttem nem, cipelem tovább. És azt hiszem nagyon jó döntést hoztam. Minek legyek én saját börtönöm foglya azáltal, hogy nem tudok szabadulni a multban kapott sérelmektől. Én megbocsátok! Eldöntöttem! Továbbá, nem toldozok-foldozok olyasmit, amin már segíteni nem lehet! Isten tud újat adni, akkor én minek vacakolok ezzel az egésszel?! Nincs erre szükségem! Befejeztem! Valamit nem kaptam meg, amire vágytam. Minek szenvedjek a hiánya miatt, amikor örülhetek annak, amit mégis kaptam, csak én balgán mégsem ezt néztem! Nem eszem magam feleslegesen! Ezt is lerendeztem! És elmondom, hogy hálás vagyok az áldásokért: a bátorításokért, mindazokért az emberekért, akiket Isten húzóerőként tudott használni az életemben! Valakiért különösen hálás vagyok, és azt hiszem, ha ezt elolvassa, magára fog ismerni: hálás vagyok, mert bátorított az írásra; példa volt előttem hitben, beszédben, magaviseletben; köszönöm, hogy motivált a mélyebb gondolkodásra; és hálás vagyok az együtt szolgálás lehetőségéért!!! 

Ma az oviban az áhitaton a fentebb berakott gondolatok voltak felolvasva, úgy döntöttem hogy megosztom veletek is, akik olvassátok a bloggomat!

Ha már a szavak nem beszélnek...

9 évvel ezelőtt ilyentájban kaptam egy barátnőmtől egy színes lapokból kézzel készített kicsi füzetecskét, azzal a megjegyzéssel, hogy a téli vakáció alatt írjam tele versekkel. Minden nap írogattam bele... egyik szót a másik után... na, nem mondhatom, hogy olyan sikeresek lettek, mert az még az úgynevezett "hátulgombolós" időszakból való, de legalább írtam. Mostanában bentreked minden gondolat, szó. Azt hiszem, hogy most egy színes füzetecske sem tudna versírásra késztetni.

Más vizek! Teszek fel egy képet, aki tudja kiket ábrázol a kép, az írja meg... s beszélünk még róla...

Lev Tolsztoj: Panov apó különös napja

Mesélő 
Réges régen, élt egyszer egy idős suszter, messze-messze, egy kis orosz falucskában. Bárhová ment, mindenki annyira szerette, hogy csak Panov apónak szólították.
Panov apó nem volt gazdag, egyetlen kis szobácskája volt, melynek ablaka az utcára nézett. Ebben a kis szobában lakott és ez volt a műhelye is. De azért szegény sem volt. Minden szerszáma megvolt a suszter mesterséghez, volt egy vastűzhelye, aminél melegedett és ételt főzhetett. Volt egy karosszéke, ahol időnként elszunyókált, egy ágya és gyertyái, hogy legyen mivel világítani esténként.
Panov apó 
Bizony, bizony. Eljött a karácsony este, a szeretet és a család ünnepe, s nekem ezt mégis egyedül kell eltöltenem. Pedig mennyi vidám Karácsonyt töltöttünk együtt, míg a gyerekek kicsik voltak! Hányszor táncolták körbe a fát, és hogy örültek az ajándékoknak! De mióta felnőttek és elköltöztek, mindegyik a maga családjával ünnepel.
Mesélő 
Panov apó nagyot sóhajtott. Aztán meggyújtotta az asztalon levő gyertyát, odament a polchoz és levett egy régi könyvet. Odaült vele az asztalhoz és elkezdte olvasni. A karácsonyi történetet olvasta, hogy Jézus nem meleg házban, hanem egy istállóban született, mert nem volt számukra hely a vendégfogadóban.
Panov apó 
Bizony, bizony. Ha idejöttek volna, alalhattak volna az ágyamon. A kisbabát betakartam volna meleg takarómmal. Örülnék, ha lenne itt velem valaki.
Mesélő 
Folytatta az olvasást. Arról olvasott, hogy gazdag bölcsek keltek át a sivatagon, hogy ajándékot vigyenek Jézusnak.
Panov apó 
Hát, ha Jézus idejönne, nem tudnék neki mit adni. Nincs nekem semmim. Ó, de várjunk csak!
/feláll az asztaltól, odamegy a polchoz/
Van itt egy pár kiscipő. Ez a legjobb, amit valaha készítettem. Ezzel ajándékoznám meg.
Mesélő 
Óvatosan visszatette a cipőket a dobozba, majd újra leült olvasni. Azonban hamarosan álomba szenderedett a könyv lapjai felett. Kint egyre nagyobb lett a köd és a hideg.
Hirtelen egy hang szólította:
Hang 
Panov apó! Panov apó!
Panov apó 
Ki az? Ki van a szobában? Hangot hallok, de nem látok senkit.
Hang 
Panov apó! Azt kívántad, hogy megláthass. Hogy betérjek a műhelyedbe és megajándékozhass. Holnap reggeltől estig figyelj, és én eljövök. Légy nagyon figyelmes, hogy felismerj, mert nem mondom meg, hogy ki vagyok.
Mesélő 
Aztán újra csend lett. Panov apó megdörzsölte szemét, és felállt. A kályhában már elégett a szén, a gyertya is alig pislákolt.
Panov apó 
Ő volt! Jézus volt! /elgondolkodva/ Lehet, hogy csak álom volt, de azért figyelni fogok és remélem karácsony napján meglátogat! De hogy fogom megismerni? Bizony, nagyon kell majd figyelnem.
Mesélő 
Panov apó le sem feküdt, hanem ott ült a székében az ablakkal szemben, és figyelt, mikor jön arra valaki. Lassan, lassan felkelt a nap és sugarai megvilágították az utat. Senki sem járt az utcán.
Panov apó 
Begyújtom a kályhát és főzök egy teat. De azért közben az utat is figyelem. Remélem tényleg eljön! /közben kinéz az ablakon/ Ó, ott jön valaki! Lehet, hogy Jézus az! De nem. Ő csak az utcaseprő. Ennek is ilyenkor kell erre járnia, mikor én Jézust várom!
De hogy fázik szegény! Még a kesztyűje is lyukas! Milyen rossz lehet neki, hogy még karácsonykor is dolgoznia kell. Behívom! /kikiált/ Jöjjön be! 
Utcaseprő 
/csodálkozva kérdezi/ Nekem szólt, Panov apó?
Panov apó 
Persze! Mit szólna egy csésze jó meleg teához? Biztosan átfázott, és jól esne egy kicsit átmelegedni.
Utcaseprő 
Hát megköszönném! Tudja, Panov apó, karácsonykor még tisztábbnak kell lennie az utcának, mint máskor, hisz ilyen szép ünnepet nem szabad elrontani szemetes utcával. Ezért is indultam ilyen korán, hogy hamar elkészüljek. De igazán kedves, hogy behívott, köszönöm.
Panov apó 
Ó, ez a legkevesebb, amit tehetek. Hisz karácsony van.
Mesélő 
Panov apó közben ki-kinézett az ablakon.
Utcaseprő 
Látogatót vár? Remélem nem zavarom!
Panov apó 
Ó, nem, csak tudja, ma Jézust várom. Megígérte, hogy eljön.
Mesélő 
Az utcaseprő megdöbbenve nézett rá, majd letette a csészét, és elindult.
Utcaseprő 
Hát akkor sok szerencsét Panov apó, és még egyszer köszönöm! /kimegy/
Gyerekek 
/2 gyerek jön csilingelve, kopognak/ Jó reggelt Panov apó! Szeretnénk boldog karácsonyt kívánni!
Panov apó 
Szervusztok gyerekek! Gyertek beljebb! Örülök, hogy jöttetek! Én is hadd kívánjak nektek áldott karácsonyt! Tegyétek el ezeket az almákat!
Gyerekek 
Köszönjük! /csilingelve, kiabálva, hogy: itt a karácsony! Mennek tovább. Panov apó kikíséri őket./
Panov apó 
Jó reggelt, fogadósné asszonyság! Boldog Karácsonyt!
Fogadósné 
Viszont kívánom! Látom, a gyerekek magánál is jártak. Hozzánk is eljöttek, mint minden évben. Emlékszem, gyerekkoromban mi is jártunk házról házra, s ami ajándékot kaptunk, elosztottuk magunk között. Aztán este a karácsonyfa körül volt nagy öröm, mikor kiraktuk a zsebeinket! De régen is volt! No, de most már mennem kell, mert a vendégeim várnak. További vidám ünnepet Panov apó!
Panov apó 
Köszönöm. Már egyre több ember jár az utcán, de még sehol sem látom Jézust. Csak nem felejtette el az ígéretét? De nézd csak! Ez a szegény asszony a gyerekkel milyen fáradtnak látszik. Jöjjenek be, melegedjenek meg egy kicsit!
Szegény asszony 
Nagyon kedves magától!
Panov apó 
Ugyan, szóra sem érdemes! Csak láttam, hogy nagyon át lehetnek fázva. Messzire mennek?
Szegény asszony 
A szomszéd faluba. Még vagy négy kilométer. Tudja, lent laktunk a malomnál, de nincs pénzem a lakbérre, ezért el kellett jönnöm. Most az unokatestvéremhez megyek, hátha befogad.
Panov apó 
De szép kisbaba! De hát nincs szegénynek cipője!
Szegény asszony 
Nincs miből vegyek neki. Egyedül nevelem őket, és lassan már ennivalóra sem ellik.
Mesélő 
Panov apó míg a gyerekeket nézte, támadt egy gondolata. El akarta hessegetni, de csak nem sikerült. Eszébe jutott a doboz a polcon. Az a pár cipő, amit sok évvel ezelőtt készített, talán jó lenne a kis csöppségnek. Így Panov apó elővette a kiscipőket a dobozból és felhúzta a gyerek lábára.
Panov apó 
Pont rá illik, mintha csak ráöntötték volna! Fogadja el ezt a pár cipőt!
Szegény asszony 
Ó, hogy hálálhatnám meg?
Panov apó 
Semmiség az egész.
Mesélő 
Az öreg suszter aggódva tekintett ki az ablakon, miközben ezt gondolta:
Panov apó 
Csak nem ment el Jézus, miközben a gyerekkel foglalkoztam?
Mesélő 
Az asszony közben még egyszer megköszönte a segítséget és a gyerekkel tovább indult. Panov apó kikísérte őket az ajtóig és újra szétnézett az utcán. Egy idegen ember szólította őt meg:
Idegen 
Jó napot kívánok! Tudna nekem segíteni? A szomszéd faluba készülök a rokonaimhoz. Miközben az erdőn jöttem át, az egyik kanyarban felborult a szánom, s egy darab letörött belőle. Meg tudná-e mondani, hol találok egy mesterembert, aki segíthetne rajtam? Nem fogok a karácsonyi gyertyagyújtásra odaérni.
Panov apó 
A következő utcában lakik egy asztalos. A cégére kint lóg az üzlete felett, úgyhogy könnyen meg fogja találni.
Idegen
Köszönöm szépen. Sietek is.
Panov apó 
Lám, ő is siet, csak Jézus nem siet hozzám.
Szomszéd-asszony 
De jó, hogy itthon van, Panov apó! Segítsen rajtam! Elkezdtem begyúrni a karácsonyi süteményhez a tésztát, amikor elfogyott a cukrom. Anélkül pedig nem lesz finom! Tudna-e adni? Az ünnepek után majd megadom!
Panov apó 
Hogyne, szomszédasszony! Jöjjön csak, akad itt még két süteményre való is. Elég lesz ennyi?
Szomszéd-asszony 
Bőven. Köszönöm! /elmegy/
Panov apó 
Hanem ebben a nagy várakozásban egészen megéheztem.
Mesélő 
Így melegített magának egy kis káposztalevest és megebédelt. De a szeme állandóan az ajtón volt, s figyelte, vajon mikor jön a látogatója. S egyszercsak tényleg kopogtatnak.
Panov apó 
Biztosan Ő az! Szabad!
Mesélő 
Azonban csak egy falubeli jött.
Falubeli 
Boldog karácsonyt, Panov apó! Eljöttem a csizmáért, ugye készen van?
Panov apó 
Még tegnap megsarkaltam, de kerüljön beljebb! Ide tettem az asztalkámhoz. Tessék!
Falubeli 
Már nagyon ráfért egy kis javítás, de hát nincs pénzem újat venni. Azonban ez most egészen újjá lett varázsolva. Mennyit fizetek?
Panov apó 
Négy kopejkát.
Falubeli 
Hisz a legutóbb ötvenet fizettem!
Panov apó 
Tudom, de hadd legyen ez az én karácsonyi ajándékom! Meg aztán ezzel nem is volt annyi munka, mint a múltkorival.
Falubeli 
Az Isten fizesse meg a jóságát! Áldott karácsonyt Panov apó!
Mesélő 
A suszter egyre türelmetlenebbül várakozott, és egyre többet állt ki az ajtóba.
Szomszéd 
Adjon Isten, Panov apó! Így szeretem a karácsonyt, ha jó sok hó esik! Azt sem bánom, ha többször kell söpörni az utcát. Legalább addig is mozog az ember, nem igaz? De talán vár valakit?
Panov apó 
Tudja szomszéd, tegnap nem akárki ígérte meg, hogy eljön! Jézust várom!
Szomszéd 
Méghogy Jézust?! Talán személyesen ígérte meg, hogy eljön?! Na, nekem be kell mennem! Szegény öregember, ő is egyre többet képzelődik. Nem hiába, nem tesz jót, ha vénségére egyedül marad az ember.
Mesélő 
Panov apó azonban már nem hallotta az utolsó szavakat, mert figyelmét egy koldus kötötte le, aki szakadt ruhában közeledett felé.
Koldus 
Jó ember! Szánj meg engem! Karácsony van, a Szeretet ünnepe, mindenki az estére készülődik. Nekem pedig ma még egy falat sem volt a számban. Látod a ruhám is milyen szakadt, a cipőmön befolyik a hó, az eső.
Panov apó 
Túl sok mindent én sem tudok neked adni. Hacsaknem egy kis kenyeret meg szalonnát.
Koldus 
Ó, nagyon megköszönném azt is!
Mesélő 
Ahogy telt az idő, egyre sötétebb lett, s az emberek lassan elindultak a templomba. Panov apó azonban még mindig a vendégét várta, aki váratott magára. Az arra járók megszólították az ajtajában álldogáló apót.
Apa 
Jó estét, Panov apó! Hát újra eljött a karácsony! Megígértük a gyerekeknek, hogyha sötétedik, sétálunk egyet a faluban, megnézzük, kinek milyen fát hoztak az angyalok.
Anya 
Utána hazamegyünk, meggyújtjuk a gyertyákat, és elénekeljük a fa alatt a karácsonyi éneket.
Panov apó 
Mi is mindig így tettünk, amíg a gyerekek kicsik voltak. De mióta magam maradtam, egyedül kell gyertyát gyújtanom. Ma talán másképp lesz, remélem, megérkezik a vendégem.
Apa 
Csak nem a gyerekek jönnek el?
Panov apó 
Nem. Jézust várom. Tegnap este álmomban megígérte, hogy eljön. Egész nap vártam, de biztosan megvárja az estét, hogy még szebb legyen az együtt töltött idő.
Anya 
Hát bizony a Bibliában is az van írva, hogy este született a Megváltó egy betlehemi istállóban. Ezért nekünk is igyekeznünk kell, mielőtt teljesen besötétedik. Boldog karácsonyt!
Mesélő 
Ezen a vidéken is szokás volt, hogy napnyugta után a fiatalok házról házra jártak és énekkel köszöntötték az ott lakókat karácsony estéjén. Panov apó ablaka előtt is felcsendült a jól ismert karácsonyi dal. /lányok énekelnek/ Az öreg suszter meghatottan hallgatta, s úgy érezte, angyalok dalolnak az utcán. Majd odament az ajtóhoz, hogy még egyszer szétnézzen, nem jön-e Jézus. De az utcán már senki sem járt, csak a távolodó lányok éneke hallatszott egyre halkabban. Panov apó fáradtan ült le asztalához és elővette a Bibliát. Azonban annyira szomorú és csalódott volt, a szeme is annyira fáradt, hogy nem bírta kibetűzni a szavakat.
Panov apó 
Csak álom volt az egész! Olyan nagyon akartam hinni benne, úgy vártam, hogy eljöjjön Jézus. De úgy látszik, csak álmodtam.
Mesélő 
Hirtelen úgy tűnt, mintha valaki lett volna a szobában. Panov apó könnyein keresztül sok embert látott; ott volt az utcaseprő, az anya a gyerekével, a koldus, a fogadósné, és a szomszédok, a bajbajutott idegen, a vidám gyereksereg és a falubeliek. Mind-mind, akivel a nap folyamán találkozott, beszélt, akinek segített. Ahogy elhaladtak mellette, mindegyikük azt kérdezte tőle:
Mindenki egymás után 
Nem láttál engem, Panov apó?
Panov apó 
Ki vagy? Mond meg, kérlek, ki vagy?
Mesélő 
Aztán ugyanazt a hangot hallotta, amit előző este, bár hogy honnan jött, nem tudta volna megmondani.
Hang 
Éheztem és enni adtál. Szomjaztam és innom adtál. Jövevény voltam és befogadtál. Miközben ezeken az embereken segítettél, velem tetted ezt.
Mesélő 
Majd megint csend lett. A könnyek felszáradtak az öregember szeméből.
Panov apó 
Bizony, bizony. Mégiscsak eljött.

Áron: utcaseprő

B. Márk: koldus

Tábita: anya

István: Panov apó

Kristóf: szomszéd

Jessica: szegény asszony

Krisztián: falubeli

Andi: fogadósné

Timi: szomszéd asszony

M.Márk: apa

Beni: idegen

Aksza: mesélő

(Ádám és Bence: gyerekek)

Megerősítő igék

" Segíteni tud azokon, akik kísértésbe esnek." (Zsid. 2:18)

Ha ma kísértéssel nézel szembe, íme hét bátorító Ige - használd őket!

1. "Emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni." (1.Kor.10:13)

2. "Íme, hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon, skorpiókon tapodjatok, és az ellenség minden erején, és hogy semmi se árthasson nektek." (Lk.10: 19)

3. "A békesség Istene pedig összezúzza a Sátánt lábatok alatt hamarosan. A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme legyen veletek! " (Roma 16:20)

4. "Éppen ezért vegyétek fel az Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, és mindent leküzdve megállhassatok. " (Ef. 6: 13)

5. "Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítlek, meg is segítlek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak." (Ézs. 41: 10)

6. "Mert nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni erőtlenségeinken, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben, kivéve a bűnt. 16 Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk. " (Zsid. 4: 15-16)

7.  "Éppen így meg tudja szabadítani az Úr a kegyeseket a kísértésből, a gonoszokat pedig büntetések között tudja megtartani az ítélet napjára. " (2.Pt. 2:9)

A bárányok bölcsek; ha jön a farkas, akkor közelebb húzódnak a pásztorhoz. Ugyanez nálad is működik!

Mi van mögötte?

Ez lennék...!?

Ennyi az élet... rövid kötőjel két évszám között...

 Újra és újra eszembe jutott a héten Gyökössy Endre egyik írásából a következő mondat: "ennyi az élet, rövid kötőjel két évszám között".

 Volt miért eszembe jusson, mert újra találkoztam a halál gondolatával. Sírtam a sírókkal és most is elszorul a szívem, ha rájuk gondolok. Barátnőm édesapját, és még másik két embert, szerdán reggel munkába menet a zebrán halálra gázolt egy mikrobusz. Ennyi az élet? Ennyi lenne? Előttem, előttünk szörnyű mindez, de Isten másképp szemléli az eseményeket. Ha Ő azt mondja, hogy 'ennyi', akkor bárhol vagyunk menni kell, zebrán, vagy otthon, vagy munkahelyen, vagy nyaraláson, bárhol. Erre nem tudjuk azt mondani, hogy nem. 

  Megremegett a lelkem is. Azokra gondoltam, akik ittmaradtak, akiknek a szíve fáj, és ezt olyan nehéz volt nézni. 

Egy ige jutott eszembe: "Akik Istent szeretik, azoknak minden a javukra van." Minden. Minden. Minden.

Hajnival, a barátnőmmel

Az ima most nagyon kell neki és családjának...

Árnyékország

 C. S. Lewis az angol irodalom professzora Oxfordban, a Narnia Krónikák, fantasztikus regények és teológiai művek világhírű szerzője. Barátjával, J. R. R. Tolkiennel együtt a 20. század legismertebb angol írói közé tartozik. A megrögzött agglegény 58 éves korában - környezete legnagyobb megrökönyödésére - beleszeret a zsidó származású, elvált amerikai írónőbe, Helen Joy Davidmanbe, aki részben Lewis könyveinek hatására lett kereszténnyé. Kapcsolatuk Joy súlyos betegségének árnyékában bontakozik ki.

 Brian Sibley önéletrajzokra, levelezésekre és szemtanúkkal folytatott beszélgetésekre támaszkodva valósághűen beszéli el e két különös ember élettörténetét, találkozásukat, tragédiába torkolló szerelmüket. A lebilincselő műben nyomon követhetjük, hogy fájdalmával és kétségeivel viaskodva hogyan küzdött meg hitéért az az ember, akinek a könyvei olvasók milliói számára vitték közelebb a keresztény hit igazságait.

 Erről szól az Árnyékország. Ezzel párhuzamosan olvasok még 3 C. S. Lewis könyvet: Öröm vonzásában, Csűr-csavar levelei, A szeretet négy arca. Valahol más jelentőséget kapott az Amíg arcunk nem lesz könyve is. 

Hogy mi mindent váltott ki belőlem ezeknek a könyveknek az olvasása? Úgy gondolom, az a későbbiekben fog majd megmutatkozni, de most ott mélyen bennem érlelődik. Isten dolgozik rajtam...s még egy mondat,amit soha nem felejtek el. "A fájdalom része a boldogságnak." 

Azt hiszem, ma már nem várom, hogy holnap történik valmai, amitől boldog leszek. Talán lesznek olyan pillanatok, amikor kisüt a nap, de az csak a hab a tortán, s tulajdonképpen a torta is finom, és talán hasznosabb táplálék, mint a hab.

Tornay András: Elmondtam mindent

Elmondtam mindent

Ha nem értesz…nem tudom mi a baj



Milliós városok üresek, ha nem járod útjaikat

A forróság rám fagy, ha nem mosolyogsz

Minden lépésben ott vagy

Minden vízcsepp téged mos fehérebbé

Minden gyertyalobbanás az emléked ravatalozza



Nem tudlak eléri

Pedig csak halkan meg szeretném neked köszönni,

Odasúgni a füled mögé:

„Köszönöm, hogy megtanítottál szeretni”



Álmomban néztem, ahogyan mást szerettél

Én sírtam, te nevettél

Én támadtam, te megvédtél

Én lángoltam, te elégtél

…

s most már nem tudlak elérni.

Füves legelő és csendes víz

  Füves legelőkre és csendes vizekre van szüksége a nyájnak. Ezt legjobban a Jó Pásztor tudja, és Ő ezeket el is készíti minden nap. De a fennsík, ó a fennsík, az csodálatos! Sok munkával keres a Pásztor jó legelőt nekik, öntözi, javítja a talajt, hogy dús legelője legyen a nyájnak. Tudja, hol vannak a pompás fennsíkok, ahol nemcsak ropogós füvet, hanem árnyas fákat, bozótokat is találnak, ahol pihenhet, kérődzhet a nyáj. Így terít asztalt a mi Pásztorunk.
Fennsíknak nevezném az elmúlt két hetet. Fennsík, ahol a meghitt beszélgetések a Pásztorral felüdítik a lelket. Talán nem minden nap jutunk el a fennsíkra, de a füves legelő és a csendes víz elkészítve vár bennünket. 
Szilágycseh. Sószóró. A megismerhető Krisztus. Fehérke. Jó alkalmak a testvérekkel Isten jelenlétében. Címszavakban így írnám le az elmúlt hetet. 
Talán nem úgy indult az a hét, ahogy szerettük volna, mert foghíjas lett a csapat. 6 helyett csak 5-en tudtunk elmenni. Jobban oda kellett tenni a vállunkat és vinni a munkának terhét. Így visszanézve, azt látom, hogy a nehezét nem mi vittük, hanem az Úr, és nem csak a munka terhét, hanem bennünket is.
A megismerhető Krisztus: ez volt a hét témája gyerekeknél és felnőtteknél egyaránt. 
„Én vagyok a Jó Pásztor!” – hangzott fel első nap. ÉS nem csak az első nap, hanem az egész hetet átfogta ez az oltalmat és békességet adó tudat. A délelőtti gyermekfoglalkozások végén Fehérke történetét báboztuk el. A hétvégi beszámolón láthattuk, hogy a gyermekekre ez volt a legnagyobb hatással. De nem csak rájuk, hanem rám is. Régóta ismerem ezt a történetet, de mindig szívembe markol, akár hányszor újra olvasom. Kinga fogalmazta meg azt, ami ott volt nekem is mindig a szívemben, hogy: „Magamra ismertem a történetben, mert én is olyan vagyok, mint Fehérke: kíváncsi. És olyanná akarok válni, mint Fehérke.” Bennem ez erőteljesebbé vált a hét alatt, már csak azért is, mert a bábozásnál én voltam Fehérke. 
Leginkább a meghitt beszélgetések a Pásztorral, amik hiányoztak mostanában az életemből. Én tudom, hogy milyen a Jó Pásztor karjában lenni, hallani hangját, elmondani neki mindent. Figyelni rá, lépést tartani vele, rá figyelni a halálárnyékának völgyében. De tudom, milyen elveszettnek lenni, kétségbeesetten segítségért kiáltani a szakadékból. Tudom, hogy milye rémülten élni az idegen pásztor nyájában. Tudom, hogy milyen a Jó Pásztor nyájában lenni, de nem a helyemen, hanem valahol a szélen csellengni.
De a nevem Megváltott-Fehérke. 
„Én vagyok az élet kenyere.” – második nap. 
„Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az ő gazdagsága szerint dicsőséggel a Krisztus Jézusban.” Fil.4:19
És az Úr elé hoztuk mindazt, mait szükségnek látunk az életünkbe. Leírtuk egy lapra, és kiterítettük az Úr elé, aki mindazt be tudja tölteni. Annyira jó volt Isten jelenlétében lenni. 
„MINDAZ VAGYOK, AMIRE SZÜKSÉGED VAN!”
  „Én vagyok a feltámadás és az élet.” – harmadik nap.
Lázár feltámasztása. 
Jöttek a hírrel Jézushoz
“Kérünk, gyere gyorsan!”
Lázár beteg,
és a segítséged nélkül,
nem fog életben maradni.
Mária és Márta 
látták meghalni a testvérüket.
Ők várták Jézust,
De nem érkezett meg, 
és tűnődtek, hogy “Miért?”

A halál felülkerekedett rajta,
S négy napja már el volt temetve,
Amikor valaki azt mondta:
 “Hamarosan itt lesz az Úr, 
mert már úton van.”
Márta Jézus elé szaladt
és sírva fakadt:
 “Uram, ha itt lettél volna, 
meg tudtad volna gyógyítani öt, 
és még most is élne.”

 “De Te négy napot késtél, 
és minden reményünk oda van.
Uram, mi nem értjük, 
hogy miért vártál olyan sokat.”
De az Ö útja, Isten útja,
nem a tied, és nem az enyém,
És nem nagyszerü?
Amikor Ö négy napot késik, 
Ö még akkor is idöben van.

Jézus azt mondta: 
“Márta, mutasd meg a sirt.”
De Márta azt mondta: 
“Uram, te nem érted,
hogy már négy napja 
el van temetve
A kő a sírtól el lett hengerítve.
Aztán Jézus sírt: 
“Lázár! Jöjj ki!”
Valaki odaszólt:
“Feltámadt! Feltámadt!”

Te most lehet, hogy
a félelem harcát harcolod,
Sírva jössz az Úrhoz:
“Szükségem van most rád!”
De Ö nem jelenik meg.
Barátom! Ne csüggedj el!
Mert Ö most is ugyanaz,
Ö hamarosan itt lesz,
Elhengeríti a követ az útból,
És neveden szólít téged.

Mikor Ö négy napot késik,
és minden remény oda van,
Uram, mi nem értjük, 
hogy miért vártál olyan sokat,
De az Ö útja, Isten útja,
nem a tied, és nem az enyém,
És nem nagyszerü?
Amikor Ö négy napot késik, 
Ö még akkor is idöben van.

Az én Istenem HATALMAS!
Amikor Ö négy napot késik, 
Ö még akkor is idöben van!
BARÁTOM!  
Ö AKKOR IS IDÖBEN VAN!!!

“Én vagyok a világ világossága.” – negyedik nap.
Bartimeus újra lát. “Mit akarsz, hogy veled cselekedjem?” – ez volt Jézus kérdése. Ez volt a kérdése felénk is. És mindenkinek szíve legmélyéből jött a válasz. És én hiszem, hogy Isten komolyan vette mindazt, amit akkor elmondtunk neki.
„Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet, senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam” – záró akkord. 

„Fehérkéből igazi vezérkos lett. De soha sem felejtette el Bátort. Szeme mindig a Pásztoron csüggött, leste minden szavát és igyekezett végrehajtani akaratát. Hűséges, okos, bátor vezérkos vált belőle. Szerette a Pásztort, és szerette a nyájat.
Egy este, mikor a karámba érkeztek, a Pásztor magához szólította. Fehérke rosszat érzett finom ösztönével. Szíve ezt dobogta: Veszedelem... veszedelem. A juhok is érezték, nem feküdtek le, feszültséget szagoltak a levegőben. A karámon kívül lépések zaja, furcsa nesz. Visszafojtott beszélgetés", fáklyák fénye kúszik elő.
Pásztor: Rád bízom a nyájat, Fehérke, én most elmegyek.
Fehérke: Hová mész, Pásztor?
Pásztor: Elmegyek, és helyet készítek nektek. Az én Atyámnál sok hely van, de ha nem volna, én most elmegyek, és helyet készítek nektek. Oda, ahol Bátor van, és ahová igyekszünk mi is mindnyájan.
Fehérke: De miért, Pásztor?
Pásztor: Kifizetni az adósságomat. A bűn bére a halál. Én elmegyek, hogy meghaljak helyettetek, hogy nektek örök életetek legyen az én Atyámnál, jönnek a pásztorok, és követelik a váltságdíjat.
Fehérke: És mi a váltságdíj, Pásztor?.
Pásztor: Az én vérem. Ez a váltságdíj értetek. Te vigyázz a nyájra! Legeltesd az én bárányaimat! Őrizd az én juhaimat!
Kinn az idegen pásztorok a karámhoz értek. Durva kiáltozásba kezdtek:
Idegen pásztor: Pásztor, gyere ki, fizesd meg a váltságdíjat!
Fehérke: Jaj, ki ne menj, Pásztor! Ezek megölnek téged.
Pásztor: Ennek így kell lennie. A jó pásztor életét adja a juhaiért. De te ne félj! Én veletek maradok mindig. A világ végéig. Vigyázz a nyájra! 
M ég egyszer végignézett a nyájon, megáldotta őket, és indult a kapu felé. Fehérke nézett utána, míg eltűnt a kapu mögött. Ó, az az éjszaka! A borzalmak éjszakája. Felejthetetlen maradt minden juh számára. Megkínozták és megölték a Pásztort. Fehérke azt hitte, belepusztul. Legszívesebben odarohant volna, hogy öljék meg őt is, de engedelmeskednie kellett a Pásztor utolsó kívánságának: „Legeltesd az én bárányaimat! Őrizd az én juhaimat!" És Bátor szava is ott remegett a szívében: „Vigyázz a nyájra!" Egész éjszaka dörgött az ég. Vaksötét volt. A juhok szorosan összebújva, béna gomolyagba dermedtek.
Fehérke: Bárcsak ne lenne holnap... Bárcsak ne lenne soha reggel 
De mégis elmúlt az éjszaka, és vérvörösen kelt fel a nap. Összebújva, reszketve találta a nyájat. Fehérke is sírt, reszketett, tehetetlen, meggyötört, kétségbeesett volt. Mit kezdjen ezzel a szegény, árván maradt, meggyötört nyájjal, mikor maga is tele van félelemmel? Mi lesz a Pásztor nélkül?! Egyszer csak kinyílt a kapu. Fehérke nem akart hinni a fülének. Az a régi, az a drága hang hallatszott újra, amitől felengedett a juhok bénasága, s a szívükből most már felszabadult sírás tört elő. Az a hang, ami az életet jelentette minden juhnak, báránynak: a Pásztor hangja.
Pásztor: Ne féljetek... Én vagyok. Gyertek, kedveseim, indulhatunk
Fehérke: Pásztor, Pásztor, hol vagy?
Pásztor: Mondtam, hogy nem hagylak el, sem el nem távozom tőled... itt vagyok veled a világ végezetéig. Induljatok!
Fehérke: De nem látlak, Pásztor.
Pásztor: De hallod a hangomat. Az én juhaim hallják az én hangom, én ismerem őket, és ők követnek engem.
Fehérke: Követlek, Pásztor. Csak vezess! Légy velem, taníts a te utadra! Azon akarok járni, a te akaratodat akarom cselekedni. Hogy én is tudjam vezetni a nyájat, megtanítsam arra, amit a te követésedhez tudnia kell.
Pásztor: MENAH…kövess engem, és figyelj! Indulunk! 
Fehérke felemelte fejét és megindult a Pásztor hangja után. Nem nézett hátra, de remegve figyelte, hogy indul-e utána a nyáj. De a nyáj nem mozdult. Fehérke nem állt meg, indult ki a kapun, a szokott úton. Cendes, amint meglátta, hogy fia megindult, ő is összeszedte magát és elindult. Fehérke egyszerre csak azt vette észre, hogy az egész nyáj szép rendben követi. Nem látta a Pásztort, de hallotta a hangját, és követte, amerre vezeti. 
Fehérke: Hol vagy, Pásztor? Mutasd meg, merre menjek!
Pásztor: Itt vagyok, Fehérke. Csak figyelj! És ne félj!
A selymes füvek közül ki volt szedve minden mérges növény. A csendes vizek elkészítve várták őket. A karámban minden juh hallotta a Pásztor hangját a saját szívében, nem kellett egyenként hozzámenniük. Csak lehunyták a szemüket és máris beszélhettek vele. Így járták a hegyeket, fennsíkokat egyre nagyobb bátorsággal, összetartással. Fehérkének – amint elöl ment- eszébe jutott az a nap, amikor a Pásztor énekelve ment mellette. Milyen boldog biztonság töltötte el mindannyiuk szívét! Énekelni kezdett. A nyáj először csak dúdolta, majd énekelte vele együtt: 
Az Úr az én Pásztorom, nem szűkölködöm,
Füves legelőkön nyugtat engem és
Csendes vizekhez terelget engem.
Lelkemet megvidámítja.
Az igazság ösvényein vezet engem az Ő nevéért.
Még ha a halál árnyékának völgyén járok is,
Nem félek, mert Te velem vagy.
A Te vessződ és botod azok vigasztalnak engem.
Asztalt terítesz nékem az én ellenségeim előtt.
Elárasztod fejemet olajjal.
Csordultig van a poharam.
Bizonyára jóságod és kegyelmed követnek engem,
Életem minden napján
És az Úr házában lakozom örökké.

Fehérke így vezette a nyájat hűségesen a Pásztor nyomában, ahogyan megígérte a jó Pásztornak és felejthetetlen barátjának, Bátornak.
És haladt a nyáj hegyre fel, völgybe le, sziklán, szakadékon, fennsíkon át a mennyei karám felé hazafelé.