péntek, október 22, 2010

Rugalmas emberek (2)

„Mindenütt szorongatnak minket.” (2Korinthus 4:8)

A rugalmas embereknek két másik közös vonásuk is van: 1) Engedik, hogy a fájdalom serkentse a fejlődést. Linda Joy Montgomery fotográfus pályája csúcsán tudta meg, hogy meg fog vakulni. Akkor egy belső hang ezt mondta neki: „Ez nem a vég, ez a kezdet”. Verseket kezdett írni, és elhívást fedezett fel magában arra, hogy motivációs előadó legyen; létrehozta az Igazi Látás Intézetet, és gyermekeket tanít arra, hogy kiaknázzák belső erőforrásaikat. A Biblia azt mondja: „Mert ha hétszer elesik is az igaz, mégis fölkel” (Példabeszédek 24:16). Fájdalmak között is célt találni nem újdonság. Olyan emberek, akik túléltek halálos betegségeket, természeti katasztrófákat vagy a holokausztot, vagy olyan szülők, akik tartósan beteg gyermekeket nevelnek, folyamatosan bizonyítják, hogyan találják meg az igazi győztesek a felhők között átragyogó napsugarat azáltal, hogy újra felfedezik magukat. Pál arról beszél, hogy „bajokkal küzdünk, de nem csüggedünk el… földre terülünk, de nem törünk össze” (2Korinthus 4:8 TM). Ha kihívásokkal találkozol, az segít kifejleszteni az önbizalmadat és a „képes vagyok rá” hozzáállást, ami ezt mondja: „Már voltam ilyen helyzetben, végigcsináltam, most is túl fogom élni”. Michael Jordan egyszer ezt mondta: „Pályám során több mint 9000 dobást elvétettem… elvesztettem 300 meccset… 26-szor rám bízták a döntő lövést, és én elhibáztam a kosarat. Újra meg újra próbálkoztam, és újra meg újra kudarcot vallottam. Így lettem sikeres.” 2) Változtatnak azon, amin képesek változtatni. Pál azt mondja: „ha valaki valami jót tesz, visszakapja az Úrtól” (Efézus 6:8). 1995-ben sokan ástak a romok között, hogy segítsenek megmenteni az Oklahoma City-beli robbantás túlélőit, és bár érthető módon elcsigázottak voltak, mégis a poszttraumatikus szindróma kevesebb tünetét mutatták később. A koncentrációs táborokban a hadifoglyok gyakran odaadták az utolsó morzsájukat is másnak, bizonyítva, hogy magad választhatod meg a viselkedésedet, bármilyen körülmények között vagy is. Hogyan? Úgy, hogy Istenből merítesz erőt, és megtanulod uralni azt az egy dolgot, amit irányítani tudsz: magadat.

Nincsenek megjegyzések: