„Cselekedjetek bátran!” (2Krónika 19:11 NIV)
Pál írja: „Minden részlet a ti javatokat munkálja… Ezért nem adjuk fel! Hogyan is tehetnénk? Habár kívülről gyakran úgy tűnik, hogy minden darabjaira hullik szét, belül, ahol Isten új életet munkál, egyetlen nap sem múlik el az ő kibontakozó kegyelme nélkül” (2Korinthus 4:15-17 TM).
Figyeld meg ezeket a szavakat: „Nem adjuk fel”! Mindig, amikor szeretnénk továbblépni, akadályok fognak utunkba kerülni. Isten Igéje arra tanít minket, hogy ne is várjunk mást. H. G. Wells felteszi a kérdést: „Ugyan mihez is kezdene az ember, ha valami nem lenne az útjában?” Miért mond ő ilyet? Mert a nehézségek a barátaink, akkor is, ha nem így érezzük. Minden akadály, amit legyőzünk, tanít nekünk valamit az erősségeinkről és a gyenge pontjainkról. Formál minket, bölcsebbé és magabiztosabbá tesz. A történelem legnagyobb emberei azok voltak, akik bátran néztek szembe a legnehezebb kihívásokkal, és fel tudtak nőni a helyzethez.
Ez minden bizonnyal igaz volt Winston Churchill-re. Pat Williams az American Scandal [Amerikai botrány] című könyvében ír Churchill utolsó hónapjairól. Elmondja, hogy 1964-ben Eisenhower elnök meglátogatta az egykori miniszterelnököt. Eisenhower ott ült a bátor lelkű vezető ágya mellett hosszasan, de egyikük sem szólalt meg. Tíz perc után Churchill lassan felemelte kezét, és nagy erőfeszítéssel egy V betűt formázott ujjaival, a jelet, amelyet olyan gyakran mutatott a brit népnek a háború idején. Eisenhower könnyeivel küszködve hátratolta székét, felállt, tisztelgett, és kiment a szobából. Kint az előszobában Eisenhower azt mondta a szárnysegédjének: „Winstontól most elköszöntem, de a bátorságtól sosem köszönünk el.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése