hétfő, február 09, 2009

Miért van a helyed a gyülekezetben?

„Mert ráépültetek az apostolok és a próféták alapjára, a sarokkő pedig maga Krisztus Jézus.” Efézus 2:20

Pál azt írja: „Isten egy otthont épít. Mindannyiunkat felhasznál – függetlenül attól, hogy kerültünk ide – ahhoz, amit épít. Az apostolokat és a prófétákat használta az alaphoz. Most téged használ, beillesztve téged, téglát téglára, követ kőre, és Jézus Krisztus a szegletkő, amely minden elemet összefog. Napról napra látjuk az épület formálódását – Isten egy szent templomot épít, melybe mindannyian beépülünk; egy olyan templomot, amelyben Isten egészen otthon érzi magát” (Efézus 2:19-22 TM). 

Vannak idők, amikor egyedül kell lennünk Istennel imádságban. De vannak más alkalmak is, amikor csak úgy tapasztalhatjuk meg jelenlétének teljességét, ha összejövünk az Ő népével. A gyülekezet olyan, mint egy vállalat székháza. Amikor olyan emberek találkoznak dicsőítés, imádat, tanítás, bátorítás és szolgálat céljából, akikben egyenként ott lakik a Lélek, Isten Lelke hatalmas módon jelenik meg, és mi növekedhetünk, ahogy átéljük jelenlétét, és halljuk Igéjét. 

A világ és a körülmények csépelhetnek minket egész héten, és emiatt veszteseknek érezhetjük magunkat, de amikor Krisztus testének többi tagjával összegyűlünk, emlékezhetünk arra, hogy a győztes oldalon állunk. Egyedül nehéz ünnepelni. Amikor van valami, ami ünneplésre méltó, összehívod az embereket, hogy megoszthasd az örömödet. Jézus Krisztus annyira fel van lelkesedve a kereszten elért győzelmétől, hogy minden héten összehív minket, hogy ünnepeljük azt, amit megszerzett nekünk; és az ünneplés, csakúgy, mint a lelki növekedés, csoportos program.

Nincsenek megjegyzések: