péntek, augusztus 07, 2009

Billy

„Azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében bolondok.” (1Korinthus 1:27)

Azokat az időket felidézve, amikor lelkigondozóként szolgált egy ifjúsági biblia-táborban, Tony Campolo a következőt írja: „A tinédzser fiúk hajlamosak arra, hogy kipécézzenek egy szerencsétlen srácot, akibe folyton beleköthetnek. Azon a nyáron ez a tizenhárom éves Billy volt, egy olyan fiú, akinek furcsa volt a járása és a beszéde is. Amikor az ő barakkja került sorra, hogy az áhítatot vezesse, a fiúk Billy-t jelölték ki, hogy ő beszéljen. Úgy tűnt, hogy ez nem zavarja őt. Gúnyos mosoly és vihogás kíséretében felvonszolta magát az emelvényre, és sok időbe telt, míg eldadogta: „Jé-zus szeret… engem… és… én… sze-retem Jé-zust.” Döbbent csend volt, és amikor körülnéztem, láttam, hogy több fiúnak könny pereg le az arcán. Sokféleképpen próbáltunk hatni ezekre a fiúkra, de semmi sem használt. Még híres baseball játékosokat is hoztunk, akiknek az ütési átlaguk jobb lett, mióta imádkoznak, de ennek sem volt semmi hatása. Azonban egy csapásra megváltozott minden, amikor egy fogyatékkal élő gyerek kinyilvánította Krisztus iránti szeretetét. Sokfelé utazom, és meglepő, hogy milyen gyakran találkozom olyan emberekkel, akik ezt mondják: ’Valószínűleg nem emlékszik rám. Egy olyan táborban tértem meg, ahol Ön volt a lelkigondozó; és tudja, hogy mi jelentette a fordulópontot számomra?’ Sosem kell megkérdeznem. Mindig tudom, hogy ezt fogom hallani: ’Billy!’”

A Biblia azt mondja: „azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében bolondok, hogy megszégyenítse azokat, akik bölcsnek tartják magukat”. Amikor tehát azon veszed észre magad, hogy arra összpontosítasz, amit nem tudsz megcsinálni, jusson eszedbe: „az Ő ereje legjobban a te gyengeségedben tud munkálkodni” (2Korinthus 12:9 NLT). Csak tedd meg azt, amire képes vagy, és Isten majd elvégzi a többit! Ő sikerrel fogja koronázni erőfeszítésedet.

Nincsenek megjegyzések: