„Mint gyermekeit az apa, mindenkit egyenként intettünk és buzdítottunk, és kérve kértünk titeket: éljetek az Istenhez méltó módon.” (1Thesszalonika 2:11-12)
Sajátságos humorával Paul Harvey újságíró ezt írja: „Az apa arra van kényszerítve, hogy anesztézia nélkül viselje el a gyermekszülést. Morog, amikor jól érzi magát, és nevet, amikor meg van rémülve. Vétkes abban, hogy túl sok időt fordít a munkájára, miközben gyermekei felnőnek. Sosem érzi magát teljesen méltónak az ő szemükben. Megdorgálja őket, amikor a jegyeik nem olyan jók, amilyennek szerinte lenniük kellene – holott titkon tudja, hogy ez valójában a tanár hibája! Az apáknak kemény külsejük van, és néha össze kell törni a szívüknek, különben senki sem tudná, mi rejtőzik belül.
Keményen dolgoznak azon, hogy egyengessék az utat fiaik előtt, és odaadják lányaikat olyan férfiaknak, akik közel sem elég okosak, így aztán olyan unokáik lehetnek, akik mindenki másénál okosabbak. Az apák gyorsabban öregszenek, mint más emberek. Minden nap belépnek a munka arénájába, ahol megküzdenek a munka, a stressz és a monotónia háromfejű sárkányával. Fogadásokat kötnek a biztosítótársaságoknál arról, hogy ki él legtovább, és bár ismerik az esélyeket, mégis folytatják a hazárdjátékot, míg egy napon veszítenek… és a nyereményt azok fogják megkapni, akiket hátrahagytak.”
Amikor Pál a pozitív hatásra akart példát mondani, arról beszélt, ahogy „egy apa fogja gyermeke kezét, biztatóan suttog neki, megmutatva [neki]… hogyan éljen… Isten előtt” (1Thesszalonika 2:11-12 TM). Ha édesapád jó példa volt számodra, ne felejtsd el megköszönni neki! Ha hiányzott az életedből az ilyen jó hatás, vagy ha apa nélkül nőttél fel, hadd legyen a mai nap egy lehetőség arra, hogy kifejezd tiszteletedet lelki atyáid felé, akik tápláltak és inspiráltak téged.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése