csütörtök, május 06, 2010

Beszélj valakinek Jézusról!

„Egy samáriai asszony jött vizet meríteni…” (János 4:7)

János feljegyzi: „Egy samáriai asszony jött vizet meríteni”. Öt tönkrement házasság után a bizalma összezúzva, az önértékelése nulla, tehát óvatosan közeledik Jézushoz. Jézus pedig apránként, tégláról-téglára lebontja a falat, mely mögött az asszony bujkál. Amikor Jézus átjut, az asszony átformálódik. Micsoda ellentét: egy fejezettel korábban Nikodémus, egy vallási vezető éjszaka jött Jézushoz, azt sugallva ezzel, hogy nem akarta vállalni annak kockázatát, hogy megláthatják Jézussal. Miután azt mondta neki, hogy újjá kell születnie, Jézus így folytatta: „…Aki pedig az igazságot cselekszi, a világosságra megy…” (János 3:21). Ezen a ponton Nikodémusnak döntenie kellett. Három tanulság van ebben a két történetben: 1) Krisztus akkor is látja benned a lehetőséget, amikor mások nem. „A farizeusok és az írástudók pedig így zúgolódtak: »Ez bűnösöket fogad magához, és együtt eszik velük«” (Lukács 15:2). És igazuk volt! Ez az asszony volt az első, akinek Jézus Messiásként mutatkozott be. Miért nem akkor tette ezt, amikor tanítványait elhívta, amikor János bemerítette őt, amikor megtisztította a templomot, amikor első csodáját tette, vagy amikor Nikodémus meglátogatta őt? Azért, mert Jézus nem a múltad alapján mér, hanem a benned rejlő lehetőség szerint. 2) Krisztus meg fog téged változtatni, majd arra fog használni, hogy másokat megváltoztasson. Csodálatos módon ez az asszony volt az első, aki az evangéliumot hirdette Samáriában. „…a samáriaiak közül sokan hittek benne az asszony szava miatt, aki így tanúskodott…” (János 4:39). 3) Krisztusnak nincs szüksége arra, hogy megvédjék, csak arra, hogy bemutassák. „Az ő szavának sokkal többen hittek, az asszonynak pedig meg is mondták: »Már nem a te beszédedért hiszünk, hanem mert magunk hallottuk és tudjuk, hogy valóban ő a világ üdvözítője«” (János 4:41-42). Ma beszélj valakinek Jézusról!

Nincsenek megjegyzések: