szombat, május 22, 2010

Ihletett látás

„…ajándékaink vannak, eszerint szolgálunk is… az elöljáró igyekezettel…” (Róma 12:6-8)
A jó vezetőknek vannak megérzéseik. „Látják”, amikor mások még nem, és „megértik”. Mi mindannyian három megérzési fokozatba tartozhatunk: 1) Azok, akik sohasem látják. Ha ilyen emberek kerülnek vezetői szerepbe, az olyan, mintha egy négyzet alakú cöveket tennél egy kerek lyukba – kalapálhatod és mozgathatod ide-oda, de sohasem fog beleilleni. Amikor valakinek arra van ajándéka, hogy segítő szerepben legyen, nagy hiba vezető pozícióba helyezni. Mellesleg, minden zenekarban szükség van másodhegedűsre is. Csak azokért az ajándékokért vagyunk felelősek, amiket Istentől kaptunk, nem azokért, amiket szeretnénk megkapni, sem azokért, amelyekről mások azt gondolják, hogy rendelkeznünk kellene velük. 2) Azok, akik megtanulják meglátni. Ezekben az emberekben megvan a nyersanyag, csak nevelésre és támogatásra van szükségük. Dr. John Maxwell rámutat, hogy a vezetőként való gondolkodás képessége „információra alapuló megérzés”. Ezeknek az embereknek csak némi információ, tájékoztatás és ösztönzés kell, és jó vezetőkké válhatnak. Az igazság az, hogy megérzés és ihletett látás nélkül arra vagyunk ítélve, hogy életünk eseményei és mások véleménye tompítsák felismerő képességünket. 3) Azok, akik magától értetődően látják. Ezek azok az emberek, akik igazi vezetői képességekkel születtek. Ők ösztönösen megértik az embereket, és tudják, hogyan juttassák el őket A pontból B pontba. Már gyermekkorukban is vezetőként viselkednek. Figyeld meg őket a játszótéren, és látni fogod, hogy mindenki más őket követi. Az ilyen Istentől kapott látással rendelkező emberek rá tudnak építeni erre, és nagyszerű vezetőkké válnak mások áldására. Ha a vezetői képességet legszebb formájában akarod látni, tanulmányozd Jézus életét, aki azt mondta: „…az Emberfia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja…” (Máté 20:28).

Nincsenek megjegyzések: