hétfő, május 17, 2010

Két lecke, amit csak az élet viharaiban tanulhatsz meg

„Miért féltek ennyire?” (Márk 4:40)

Márk evangéliumában ezt olvassuk: „…így szólt hozzájuk: »Menjünk át a túlsó partra.« Miután tehát elbocsátották a sokaságot, magukkal vitték őt, úgy, ahogy éppen a hajóban volt; de más hajók is voltak a nyomában. Ekkor nagy szélvihar támadt, és a hullámok becsaptak a hajóba, úgyhogy az már kezdett megtelni. Ő pedig a hajó hátsó részében volt, és a vánkoson aludt. Ekkor felébresztették, és így szóltak hozzá: »Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk?« Ő pedig felkelt, ráparancsolt a szélre, és azt mondta a tengernek: »Hallgass el, némulj meg!« És elállt a vihar, és nagy csendesség lett. Akkor ezt mondta nekik: »Miért féltek ennyire? Miért nincs hitetek?« Nagy félelem fogta el őket, és így szóltak egymáshoz: »Ki ez, hogy a szél is, a tenger is engedelmeskedik neki?«” (Márk 4:35-41). Íme két lecke, amit csak az élet viharaiban tanulhatsz meg: 1) Bíznod kell abban, amit Isten mondott neked. Amikor Jézus azt mondta: „Menjünk át a túlsó partra!”, akkor nem volt elég magas hullám, amely elboríthatta volna őket, bármennyire fenyegetőek is voltak. Mit ígért neked Isten? Ha bízol Isten ígéretében, az nem fog megőrizni attól, hogy megijedj, vagy elázz, de megőriz attól, hogy elsüllyedj. 2) Emlékeztetned kell magad arra, hogy ki van veled a hajóban! Ha az Úr le tud csendesíteni egy vihart, akkor meg is tudja akadályozni a kitörését. Tehát ha megengedte, hogy viharokat élj át, akkor ezt azért tette, hogy megmutassa neked: nincs olyan problémád, amit Ő ne tudna megoldani; lehet, hogy te tehetetlen vagy ebben a helyzetben, de Ő nem az; és ez által a tapasztalat által úgy ismered meg Őt, ahogy azelőtt sohasem ismerted. Tehát tanuld meg ezeket a leckéket jól, és érj át megerősödve a túlsó partra!

Nincsenek megjegyzések: