csütörtök, szeptember 23, 2010

Isten munkáját Isten szerint végezni

„Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk.” (Efézus 2:10)

Ha bármikor azt kérdezed: „Miért élek egyáltalán?”, a Biblia így válaszol: „hogy jó dolgokat tegyél, amelyeket Isten előre elkészített számodra”. Isten egy előre eltervezett küldetésre teremtett. Besorozott vagy, nem pedig önkéntes. Nem te döntöd el az elhivatásodat. Az pedig hiba, ha megpróbálod lemásolni valaki más elhivatását. Emlékszel Mózesre? Isten arra hívta el, hogy megszabadítsa Izráelt Egyiptomból, de ő a maga módszereivel próbálkozott. Megölt egy ellenséget, hogy megmentsen egy szövetséges életet, és végül negyven év számkivetettség várt rá. Miután a pusztában élt, és megtanulta a leckét, visszatért, hogy teljesítse Isten akaratát – Isten módszerei szerint. Mi mindannyian, nemcsak a felszentelt lelkészek, arra lettünk elhívva, hogy Isten munkáját végezzük, Isten szerinti módon. „De honnan tudom, hogy mi az én elhivatásom?” – kérdezed. 1) Használd a lelki ajándékaidat! Mindannyian kapunk ajándékokat Istentől, „aki úgy osztja szét kinek-kinek ajándékát, amint akarja” (1Korinthus 12:11). Hadd mutassa meg Isten legmélyebb vágyaidon és legbelsőbb képességeiden át, hogy milyen szolgálatra vagy legalkalmasabb. 2) Rendeld alá magad Isten szerinti vezetőknek! A lelkipásztorod segíthet felkészülni és vezethet téged. Isten adott „némelyeket… pásztorokul…, hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére” (Efézus 4:11-12). Mindannyiunknak szüksége van segítségre; egyedül nem tudjuk elérni a nekünk rendelt célt. 3) Kötelezd el magad arra, hogy képességeiddel és erőforrásaiddal a helyi gyülekezetet fogod építeni! Isten „a Krisztus testének építésére” (Efézus 4:12) tervezte ajándékainkat és elhivatásunkat. 4) Alakíts ki magadban szolgáló lelkületet! „Ki milyen lelki ajándékot kapott, úgy szolgáljatok azzal egymásnak” (1Péter 4:10). Nem tudod, milyen ajándékot kaptál? Kezdj el szolgálni, és Isten majd megmutatja neked!

Nincsenek megjegyzések: