vasárnap, szeptember 19, 2010

Örökkévalóság szempontjából...

Isten az örökkévalóságra készít fel, és nem a házasságra. Minden más eszköz és körülmény ezt az egyetlen célt szolgálja. Van, akinek 30 év házasságra van szüksége, van, akinek jóval többre, vagy sokkal kevesebbre, és van, akinek 10 év egyedüllét szükséges ehhez a felkészüléshez, mielőtt Isten elé áll. Isten szuverén joga a módszer kiválasztása. Ő ismeri legjobban azt a legmélyebben rejlő énünket, amely legtöbbször ellenáll, vagy belekontárkodik az Alkotó munkájába.
Ments meg, Uram, hogy beálljak földi célokat bámulni, esküvői díszek kavalkádjában elmerülni, hogy észrevétlen maradjon az ÉLET(em) EGYETLEN CÉLJA, ÉRTELME ÉS OKA: AZ ÚR JÉZUS KRISZTUS!
Egyetlen vágy ég bennem, olyan lenni, mint Ő. Vágyom szabadulni mindattól, amit életem során emberi mivoltomból fakadóan magamra aggattam, valamint mindattól a szennytől, bűntől, amit a Sátán rámdobál(t), és el akarok szakítani minden selyemszálat (jó és kellemes dolog, mely önmagában nem bűn), amely az Árnyékországhoz köt.
Kész vagy-e lelkem mindent itthagyni, és megállni a Teremtőd és Megváltód előtt? Nem állnál-e szégyenkezve Urad előtt, mert haszontalan szolgának bizonyultál?
Uram, csak addig akarok élni a földön, amíg eszköz lehetek a kezedben (és ezt örömmel akarom), és amíg felkészülten megállhatok ÖRÖK ÉGI VŐLEGÉNYEM ELŐTT!!!

(A Mindenható Árnyékában és a Dicsőség kapuján át című könyvek sokadjára való elolvasása után fogalmazódtak meg bennem a fentebbi gondolatok.)

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Nagyon orulok ennek a bejegyzesnek - tartalmas mondanivalot hordoz. Nagyon ra tudok hangolodni. Koszonom. Sok aldast!
Melinda D. (Bv)

Névtelen írta...

Tettszik. Imádkozom, hogy ezek ne csak gondolatok maradjanak.
kojogi

Borzási A. Kriszta írta...

azt hiszem, hogy értem miről írsz itt...
nagyon szép gondolatok!