Ez a könyv segített nekem 9 évvel ezelőtt, hogy megértsem mi az élet, az igazán Krisztusi élet értelme.
"A vérnek úgy van értelme, ha az oltáron folyik." - mondta Jim Elliot, és azóta én is csak arra jövök rá újra és újra, hogy az életemnek akkor van értelme, ha 100%-ban Krisztus céljaira van odaszánva.
Az utóbbi időben mégis leszázalékolt életet éltem az Úrral. Azért vettem újra elő a könyvet, hogy emlékeztessen, hogy megtaláljam újra az örömöm, a békességem az Úrban. Nem akarok padtöltelék lenni a gyülekezetben, és az utóbbi időben mégis azzá váltam.
Mindazok a a körülmények, megpróbáltatások itthon a családban és sok más egyébb, ami a nyáron volt, mély szomorúságot és fájdalmat okoztak, olyannyira, hogy a tekintetem mind ezeken volt. Sokszor megfogalmazódott bennem a keserű szemrehányás is Isten felé, hogy miért már megint mindez?!
A körülmények most sem mások, és nem számolhatok be csodás imameghallgatásról, de lassan tanulom újra, hogy az Istenbe vetett bizalom bennem meg tudja változtatni a dolgokat, a szemléletem, és így talán már nem is fáj annyira a szívem.
Isten az örökkévalóságra akar felkészíteni, s én meg azért aggódom, hogy mi lesz az elkövetkező pár évben még, ha lesz annyi (remélhetőleg az életem felét már leéltem)...
"Van, Uram, bármi földi jó,
Mi tőled elvonná szívemet,
Hogy medrét elhagyó folyó
Lenne, s tetőled idegen?
Tereljen vissza hű kezed,
Adj újra lángoló szívet!
Loboghat bennem szebb remény,
Mint visszavárni jöttödet?
Lehet szívem konok, kemény,
Becsülve hitvány örömet?
Szabadíts, Jézus, tőle meg,
Hogy várjalak, hogy nézzelek!
Te légy elég! Add fényedet,
A szívnek, mely csak arra vár,
Hogy egy legyen ott fent veled,
Hol nem szakít el semmi már,
Hol végre egy lehet veled,
Imád, követ s szolgál neked."
(G.W. Fraser)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése