„Ha a Siralom völgyén mennek is át… Újult erővel haladnak.” (Zsoltárok 84:7-8)
Amikor elveszítesz valamit, amit szeretsz, öt szakaszon mész át: 1) Tagadás – „Nem, ez nem lehet igaz.” 2) Harag – „Isten, miért engeded ezt meg?” 3) Alkudozás – „Kérlek, tüntesd el!” 4) Depresszió – Hallgatás és visszahúzódás. 5) Elfogadás – „Ne az én akaratom, hanem a Tiéd legyen meg.” Legyen ez egy gyermek, vagy a házasság, vagy a munka, vagy az egészség, stb. elvesztése, ha Istenhez fordulsz, ő megadja a kegyelmet ahhoz, hogy elfogadd, meggyászold, kimutasd, elengedd, és tovább menj megerősödve. Néha gyors enyhülést keresünk az elengedésben, mielőtt végig mentünk volna ezeken a fázisokon. Ez azért van, mert félünk a folyamattól. Arra tanítottak minket, hogy bármilyen érzelemnyilvánítás a gyengeség jele, ezért elrejtjük. De ezzel csak az érzelmi szemetesünkbe gyömöszöljük őket, aztán minden időnket és energiánkat arra fordítjuk, hogy a fedelén üljünk, nehogy kiömöljön a tartalma. „Megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket” (János 8:32). Az igazság megismerése és elfogadása az – beleértve a fájdalmas részeit is –, ami szabaddá tesz. Késznek kell lenned a megbocsátásra. De amíg nem birkózol meg a veszteséged szörnyűségével, beleértve bármilyen igazságtalanságot, ami ért, addig nem vagy kész a megbocsátásra. Ha elsieted a megbocsátást, akkor csak részben bocsátasz meg, és csak részben szabadulsz fel. A fájdalom elől menekülsz most? Idő előtt felcseréled valamilyen más érzéssel? Ez nem Isten útja. Jézus azt mondta: „Sírni és jajgatni fogtok… de [végül] szomorúságotok örömre fordul… és örömötöket senki sem veheti el tőletek” (János 16:20-22).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése