„Krisztusban ismerjük meg, hogy kik vagyunk.” (Efézus 1:11 TM)
Egyszer egy fiú hegymászás közben egy sasfészekre bukkant, és egy tojást talált benne. Ahogy hazaért, betette egy kotlós alá, a többi tojás mellé. Amikor a sas kikelt, azt gondolta, hogy ő csirke. Csirkeviselkedést tanult, és a baromfiudvaron kapirgált a „testvéreivel”. Jobb nem jutott eszébe. Néha valami erős késztetést érzett magában, de nem tudta, hogy mit kezdjen vele, így hát nem törődött vele, vagy éppenséggel elnyomta. Végtére is, ha egyszer ő csirke, akkor csirke módjára kell viselkednie Egy nap egy sas szállt el a baromfiudvar fölött, s a kis sas felnézett, és meglátta. Abban a pillanatban rájött, hogy olyan akar lenni, mint az a sas, magasra szállni, fel a hegycsúcsokra, amiket a távolban látott. Ahogy kitárta a szárnyait, hirtelen megértette, hogy olyan, mint az a sas. Bár még sohasem repült korábban, megvolt benne az ösztön és a képesség. Először még bizonytalanul szárnyalt, de aztán egyre nagyobb erővel és biztonsággal. Végül az ég magasában vitorlázva ráébredt, hogy felfedezte igazi önmagát; azt a teremtményt, amivé Isten teremtette.
Phillips Brooks a következőt állapította meg: „Ha rájössz, hogy csak fél életet éltél eddig, akkor az a másik fél addig fog gúnyolni, amíg ki nem fejleszted.” Önmagunk felfedezése volt az, amire Pál gondolt, amikor ezt írta: „Krisztusban ismerjük meg, hogy kik vagyunk, és miért élünk.” Isten teremtett téged, és magának teremtett. Amíg ezt meg nem érted, az életednek nem lesz értelme. Krisztusban fedezzük fel célunkat, jelentőségünket és rendeltetésünket. Más szavakkal: felfedezzük igazi önmagunkat!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése