„Atyánk szeret minket, ugyanis gyermekeinek nevez, és azok is vagyunk.” (1János 3:1 NLT)
Töprengtél már azon, hogy találhat téged egyáltalán valaki szeretetreméltónak? Sokunk számára ez a kérdés önbeteljesítő próféciává válik. Az elutasítástól való félelem annyira erős, hogy megpróbáljuk megvédeni magunkat úgy, hogy: a) Megfogadjuk, hogy soha többé nem engedünk senkit annyira közel magunkhoz, hogy újból fájdalmat tudjon okozni. Ez elméletben jól hangzik, de mások kizárásával magunkat bezárjuk, és ezt minden kapcsolatunk megsínyli. b) Felvesszük a pókerarcot. Én kemény vagyok! Különben is, kinek van szüksége másokra? Ennek következtében senki sem fogja betölteni szükségeinket. c) Eltaszítunk másokat. Ha elutasítottnak érezzük magunkat, akkor támadásnak véljük azt is, ami nem az. Ezért felvesszük a boksz-kesztyűt, és ringbe szállunk. d) Megpróbálunk elutasítás elleni védelmet vásárolni azzal, hogy szívességeket teszünk az embereknek. Vagy belemegyünk olyan kapcsolatba, amelyben kihasználnak minket, azért, mert azt gondoljuk, hogy ezt érdemeljük, és talán ez az utolsó esélyünk a szeretetre. e) Perfekcionisták leszünk.
Hagyj fel ezzel! Isten már eleve feltétel nélkül szeret téged, és az emberi elvárások olyan sokfélék, hogy soha nem fogsz tudni mindenkit boldoggá tenni, bármennyire is törekszel rá.
Amíg kisebbrendűségi érzést dédelgetsz magadban, csak a nem megfelelő embereket fogod vonzani. Tehát figyelj: „Atyánk szeret minket, ugyanis gyermekeinek nevez, és azok is vagyunk. És ez még csak a kezdet… amikor Krisztus… megjelenik, …hozzá hasonlóak leszünk” (1János 3:1-2 TM). Ha az önértékelésed Istenen kívül bárki más véleményéből indul ki, mindig sebezhető leszel. Kritikusaid lenyomnak majd; és a próbálkozások és kudarcok nem engednek újra felkelni. És ami a legrosszabb, soha nem fedezed fel, és más sem fedezi fel, hogy milyen különleges és csodálatos személynek teremtett Isten.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése