szerda, április 01, 2009

Tanítványság (2)

2. A tanítványság értelmezése és meghatározása

a. Korlátozott/ helytelen meghatározások:
1. NEM azt jelenti, hogy egy személy tanít mindent. A felelősség nem egy személyen van. (a dalai láma, meg szekták azt tartják, hogy Isten rajtuk keresztül jelenti ki magát, ez egy szélsőséges dolog, de vannak közöttünk is, aki ezt gondolják)
2. NEM helyes, ha azt mondjuk, hogy egy a mester és a többi alárendelt (vannak pásztorok és egyéb vezető emberek, akik ebbe a hibába esik) Mt. 20:26 – aki közületek nagy akar lenni, az legyen mások szolgája… ez Jézus tanítása. Van az érettségben különbség, érettségi szintben, tapasztalatok nem ugyanazok, ezek megkülönböztetik a tanítványozó vezetőt a frissen megtértektől, de ez nem hatalmaz fel arra, hogy magukat feléjük helyezze)
3. NEM csak passzív példaadás, hanem aktív és céltudatos cselekedet. A tanítványság nem átszivárgás által történik, az én tudatos akaratom nélkül. Viszont vannak passzív eszközök, mint pl. egy könyv, egy film, de a tanítványozás nem csak ebből áll, hanem célzatos tevékenység, ezt láthatjuk Jézus példájából. Viszont vannak, akik figyelnek minket, akikről nem is tudunk. Létezik ez a passzív példamutatás, amit sugárzunk magunkból, ez valami célzatosnak, tudatos tanítványságnak lehet a kezdete.
4. NEM csupán anyagokat és forrásokat továbbítunk. 
5. NEM csak arról szól, hogy képességeket fejlesszünk. Ez is fontos, de nem ez a fő cél. 
6. NEM csak megtapasztalásokra alapszik, meg szervezésekre
7. NEM csak motiváló és inspiráló hatása kell legyen, érzelmi feltöltődés, mindent szépnek és vonzónak látni. Legyünk velük őszinték, a tanítványságnak meg van az ára. 
8. NEM egy klónozási folyamat, mindenki egyedi, és Istennek mindenkivel egyedi terve van.
9. NEM fejlődik mindenki egyformán
10. NEM arról szól csupán, hogy számban szaporodjunk. A szaporulat egy végső célunk, de a tanítványozás több mint az, hogy ’fejeket számolunk’. Jézus is intenzív tanítványozást 3 emberrel végzett. Hosszú távon velük tudott mások életére hatni. 
b. A tanítványság az a szisztematikus, rendszeres nevelése, képzése egy személynek, hogy növekedjen Jézus Krisztussal való kapcsolatában.
- Rendszeres: a tanítványozás egy folytonos dolog, tudatos dolog
- képzés: nem uralkodom felette, nem erőltetem őket, hanem megfelelő módon szolgálom őket, hogy Isten adja a növekedést, példa
- személy (hívő- believer): hűséges, elérhető, tanítható
- növekedés: megmaradni az engedelmességbe, jellemformálódás, hit fejlődése
- kapcsolat: személyes kapcsolat azzal, kit tanítványozok



3. A tanítvány jellemzői

1. Hit – Jn. 11: 25-26 - 25Jézus ekkor ezt mondta neki: "Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él 26és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha. Hiszed-e ezt?"
  - Ap csel. 16: 30-31)
2. Követés – (Mt. 16: 24; Jn 12: 26; 13: 15)
3. Tanulás – (Jn. 28: 31-32; 2Tim. 2: 15)
4. Tanú, bizonyságtevés (Mk 5: 18-19; 1. Pt: 3: 15; Ap. Csel. 1: 8)
5. Bemerítkezés – engedelmesség (a bemerítés nem az üdvösséghez kapcsolódik, hanem az engedelmességhez) (Ap. Csel. 2: 38; 41-42; 22:16)
6. Szaporodás – sokszorozódás (2. Tim. 2: 2; Mt. 28: 19; Jn. 15: 8)
7. Szolgáló – bekapcsolódás a gyülekezetbe (Jn. 13: 13-17; Jn. 12: 16)
8. Könyörület/szeretet (Jn. 13: 35)

4. Evangélizáció (Elő-tanítványképzés) és Tanítványság
Hogyan kapcsolódik a kettő? (elméletek, melyik biblikus?)
• Az Evangélizáció nem egyenlő a Tanítványképzéssel. Amikor az evangélizációnak vége, akkor kezdődik a tanítványozás
• Az evangélizáció nem egyenlő a tanítványképzéssel
• A tanítványképzés az evangélizáció része
• Az evangélizáció része a tanítványképzésnek 
A tanítványságot úgy kell felfogjuk, mint egy missziós folyamatot. 
Hogyan működjünk a gyülekezetben, hogy a megváltozzanak a dolgok, a gondolkozás ilyen irányba?
  Nagyon sok esetben az evangélizációval vége, csak az a cél, hogy megtérjen, de aztán magára marad. Noé bárkája mentalitás, mindenkit bevinni a bárkába, mert kint meghal, de sok esetben bent halnak meg, mert nincsenek tanítványozva. 
  Ezt folyamatnak kell tekintenünk. Az evangélizációról beszélhetünk múlt időben, de a tanítványságról nem. Pl. Valaki evangelizálva volt, de nem mondhatjuk, hogy tanítványozva volt, mert a tanítványozás nem ér véget, a tanítványozó maga is tanítvány marad.
A keresztyének elszigetelődése is nagy gondot okoz. Nincsen kapcsolat a kintiekkel. Meg kell találni a módját a kapcsolatteremtésre a kintiekkel, meg kell találni a közös pontot. 




5. A tanítványképzés általános alapelvei

1. Akaratlagos válasza a helyi gyülekezetnek a nagy misszióparancsra
- megfelelően értékeljük-e az elő tanítványozást?
2. Akkor a leghatékonyabb, ha összpontosít a létező keresztyének oikoszára - oikosz=háztartás, hatókörünk, szociális rendszerünk, arra a kapcsolatrendszerre összpontosít, amely már létezik.
- az evangéliumokban és az Ap. Csel. -ben láthatjuk, hogy hídként használják ezt az oikoszt: gadarai ördöngös, Zákeus története
- a legkönnyebb elmenni, kilépni az adott környezetből, mint az adott környezetre hatást gyakorolni. 
- Sokkal nehezebb azok felé szolgálni, akik a legközelebb állnak hozzánk

Nincsenek megjegyzések: