Kudarcok, hibák egyre tornyosulnak,
S egy nagy kő az életem.
A Mester keze a vésővel farag-farag,
De ellene áll olykor makacs énem.
A helyrehozhatatlan hibák
Marják kőszívemet.
A Mester farag-farag,
Már szilárd az alap.
Csalódások tőrként szúrják
Sajgó szívemet.
A Mester ismét vésőt vesz,
Már kész a láb, a test.
A kezem, Uram.
A kezem még a kőben van.
Ragaszkodik sok értéktelen,
Szemet gyönyörködtető
Szemét-kincshez.
Már megint lázadok,
Csapkodok magam körül.
Nem engedem, hogy formálj,
Vádolom a kudarcokért
Magam kegyetlenül.
Magamra nézek, kő mindenem.
Mesterem formálj, faragd le a felesleget.
Lehelj életet kővé dermedt testembe.
Őrizz meg, hogy ellent ne álljak vésődnek,
S így ne maradjon kőben a testem- élettelen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése