„éjjel éneket ad számba…” (Zsoltárok 42:9)
Semmi sem jelent olyan táptalajt az imádságnak, mint a valódi szükség. Krízishelyzetben még azok is imádkoznak titkon, akik azt mondják, hogy nem hisznek Istenben. Ez annak beismerése, hogy vannak bizonyos dolgok, amiket mi magunk nem tudunk megoldani. Dávid azt mondta: „éjjel éneket ad számba az Úr; imádságot életem Istenéhez”. Némelyik ima éjféli segélykiáltás, egyedül Isten füleinek szánva; a félelem túl mély, és az érzelmek túlságosan személyesek; nem akarjuk, hogy mások is legyenek körülöttünk, amikor azok a belső érzések felszínre kerülnek. Az imádságban „minden gondunkat őreá vetjük, mert neki gondja van ránk” (ld. 1Péter 5:7), és mivel tudjuk, hogy Ő majd kézbe veszi az ügyünket.
Egyszer egy anya látta, hogy a fia berohan a házba vérző kezét szorongatva. „Hadd nézzem!” – szólt az anya. A kisfiú hátrálni kezdett, és azt ordította: „Nem, mert fájni fog!” Amikor végre kinyitotta a kezét, egy nagy sérülés helyett csak egy kicsi, de erősen vérző horzsolást látott az anya. Meglepődött azon, hogy a kisfiú mekkora jelenetet rendezett, és közben ráébredt arra, hogy ő maga ugyanazt tette Isten felé. Amikor a férje elhagyta őt, olyan nagy volt a fájdalma, hogy nem volt hajlandó imádkozni. Isten újra és újra szólt hozzá: „Hadd segítsek!” de ő ökölbe szorította a kezét, és azt mondta: „Nem, mert fájni fog!” Amint rájött erre, átadta fájdalmát Istennek, és ezzel kezdetét vette a gyógyulása. Catherine Marshall „a lemondás imádságának” nevezi ezt, ami azt jelenti, hogy átadod a helyzetet Istennek, teljesen leveszed róla a kezed, többé nem vagy hajlandó beszélni róla, és bízol Abban, aki „mindent javadra munkál” (ld. Róma 8:28). Ezért teszi lehetővé számodra az imádság, hogy felhagyj a küszködéssel, és békességed legyen a helyzet felől.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése