Láttam már sirni, nevetni gyermeket.
Szomorú, vidám, őszinte tekintetet.
Félénket, akaratost, konokot, makacst,
Ezek a képek mind a szivemig hatnak.
Nézem őket és a jövőt kutatom
Arcuk pozsgás, szeplős árnyain.
Nézem és ott a kérdés bennem:
Mivé lesznek, Atyám, a kincseim?
A kincs, mit bennük elrejtettél
A világ felé őszintén ragyog.
Bizom Benned, s hiszem,
Hogy őket soha el nem hagyod.
Megfogom apró, remegő kezüket.
Mikor felém nyújtják, akkor segitek.
Őszinte szemükben elmerülhetek,
Ha semmin sincs, gazdag lehetek.
Segits nekem szeretni szivből, igazán,
Hogy kézen ragadjak sok apró kezet.
Hálám hozzád szálljon, Atyám:
Köszönöm, köszönöm a kicsinyeket!
(2001. november 23.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése